Hangról Hangra kategória bejegyzései

Hangról hangra – kórusról kórusra Szegeden

A Hangról Hangra program keretében eredetileg három olyan nagyszabású koncertet terveztünk, melyek mind a megszólaló műsort, mind a produkcióban résztvevő énekesek létszámát tekintve kiemelkedő élményt nyújtanak. Ezek közül végre két év várakozás után és a résztvevő együttesek kitartó munkája nyomán megvalósulhatott Szegeden az az ünnepi nagykoncert, melyen ősbemutató is felhangzott: Tóth Péter Pünkösdi kantáta című, erre az alkalomra komponált darabja. A koncerten 26 szegedi kórus lépett fel, összesen mintegy 800 énekessel. A koncertről készült fotóalbum ide kattintva tekinthető meg, az elkészült koncertfilm pedig Facebook-oldalunkon és YouTube-csatornánkon is elérhető. A továbbiakban Kiss Ernő beszámolója következik.

Tovább a folytatáshoz

Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek – Veresegyház

Örömmel adunk hírt arról, hogy a KÓTA ismét megrendezi az Éneklő Ifjúság Szakmai Napok és Koncertek című rendezvényét ezúttal Veresegyházon 2022. május 13-15 között

A program itt található. Várjuk az énektanár kollégák jelentkezését, mert jó lesz újra találkozni egymással a Szakmai Napok előadásain, bemutató óráin, koncertjein! A programokon való részvétel díjtalan! A teljes programon résztvevők számára igazolást állítunk ki, amely 5 órában beszámítható a pedagógusok továbbképzésének teljesítésébe.

Jelentkezés: 2022. április 30-ig az itt elérhető jelentkezési lapon. 

Bővebb információ kérhető: KÓTA titkárság, Farkas Tünde
E-mail: farkastunde@kota.hu, tel: +36 30 943 0933

Nyitány a barokkra – sikeres volt a XVIII. Magyar Karvezető Konferencia

2022. március 20-án a Zeneakadémia Kupolaterme adott otthont a hagyományos Karvezető Konferenciánknak, mely a járványos évek nehézségei után most megújulva, a személyes jelenlét mellett online közvetítéssel kiegészítve valósulhatott meg.

Tovább a folytatáshoz

Újra a Zeneakadémián a Magyar Karvezető Konferencia!

Idén Nyitány a barokkra – Gyakorlatban használható fortélyok a legnagyobb formaalkotó korszakból. címmel rendezzük meg a KÓTA hagyományos éves karvezető konferenciáját. A bevezető előadást Kamp Salamon tartja, további felkért előadóink Aranyos Ágota, Kállay Gábor, Klembala Géza, Mindszenty Zsuzsánna és Papp Ágnes. A nap végén záró minikoncertet ad a Simplicissimus Kamaraegyüttes.

A konferenciára a belépés díjtalan, de regisztrálni szükséges az alábbi linkre kattintva: https://forms.gle/JbaRgXbvVVLnaNow8

 

A pontos programot eseménynaptárunkban lehet átböngészni. A Facebook-esemény ide kattintva érhető el.