2020. december hónap bejegyzései

Magyar kórusok sikerei a 2020-as virtuális kórusversenyeken

A 2020-as évben a legtöbb kórusversenyt vagy elhalasztották, vagy törölték. Néhány szervező viszont végül a virtuális formátum mellett döntött, és a felkért zsűritagok élő produkció helyett beküldött videófelvételeket értékeltek – a közönség pedig szintén online hallgathatta meg a résztvevő énekkarokat. Így rendezték meg nemrég a Christmas Inside fesztivált is, melyről már hírt adtunk.

 

Emellett decemberben sor került a XIV. Rimini Nemzetközi Kórusversenyre is, melyet végül szintén online lehetett követni, sőt, a járványos időkhöz igazodva “virtuális kórus” kategóriában is lehetett nevezni. Magyarországot ezúttal a debreceni Lautitia kóruscsalád képviselte Nemes József karnagy vezetésével. A Lautitia Gyermekkar a gyermekkari kategóriában 5., a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar és a Gyermekkar egyházzenei kategóriában 6., a Lautitia Kamarakórus pedig vegyeskari kategóriában 3. helyezést ért el.

Szeretettel gratulálunk!

 

 

 

Magyar sikerek a Christmas Inside fesztiválon

A Chorus Inside International által szervezett nemzetközi online kórusfesztiválon a budapesti Madách Gimnázium Énekkara és a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus arany minősítést szerzett (szólót énekelt Burkus Boglárka, zongorán közreműködött Szabó Marcell). Karnagyuk, Krasznai Gáspár a verseny legjobb karnagya címet nyerte el az öttagú – olasz és orosz karnagyokból álló – bizottságtól.
Szeretettel gratulálunk az énekeseknek és karnagyuknak!

 

Karácsonyi Ének – Családi koncert ajándékba

A Párbeszéd Háza és a KÓTA – a jelenlegi szabályok betartásával – országos ajándék akciót szervez Karácsony hetében, melynek főszereplője az emberi hang, a Karácsonyi Ének.
Az akció keretében egy háztartásban élő családok tagjai adnak karácsonyi dalokból álló rövid, ajándék koncertet lakóházak udvarán, lakóházak előtt megállva.
Az önkéntes alapon szerveződő részvételhez egy rövid videó ad megvalósítási tanácsokat, mely ide kattintva érhető el. További információ és friss hírek az akcióról a kezdeményezés Facebook-oldalán illetve honlapján olvashatók.

 

Átadták a 2020-as Artisjus-díjakat

Tíz zenetanárt és tíz előadóművészt díjazott az Artisjus komoly- és könnyűzenei kategóriákban 2020. december 11-én. A szerzői egyesület olyan előadóművészeket ismert el, akik rendszeresen kortárs magyar műveket tűznek műsorukra, valamint azokat a tanárokat díjazta, akik kiemelkedő munkát végeznek a zenei oktatásban.
Az előadói díjak kategóriájában a KÓTA elnökét, Mindszenty Zsuzsánnát is elismerték – ezúton is szeretettel gratulálunk!

A díjazottak teljes listája itt olvasható el az Artisjus blogján.