2020. január hónap bejegyzései

Átadtuk a 2019-es évi KÓTA díjakat

2020. január 26-án tartotta idei díjátadó ünnepségét a KÓTA. A nem hivatásos kórus- és népzenei élet kiemelkedő képviselőinek a Magyar Kultúra Napja alkalmából nyújtottuk át a kitüntetést, melyet a díj 2004-es megalapítása óta a szövetség Művészeti Bizottsága javaslatai alapján ítél oda a szervezet. A KÓTA-díjakat számos különböző kategóriában osztjuk a kiemelkedő eredménnyel végzett művészi munka és a közösségért végzett áldozatos tevékenység elismerésére – idén 11 kategóriában 43 díjazottat ünnepelhettünk.
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium zsúfolásig telt Nagytermében tartott átadó ünnepségen a hagyomány szerint négy érintett együttes is fellépett: a Kórus kategóriában díjazott Gregor József Általános Iskola Jubilate Nagykórusa valamint a Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa Budapestről, a Karnagy kategóriában díjazott Hoffmann-né Kemenes Vera által vezetett Vox Femina Nőikar Komáromból, illetve a Népzenei együttes kategóriában díjazott Bodzavirág Népdalkör Alsópáhokról. Az ünnepségen a hazai amatőr zenei élet számos kiválósága mellett jelen volt Rónaszékiné Keresztes Monika, az Emberi Erőforrások Minisztériuma magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztosa is, hogy a díjazottaknak gratuláljon.

A 2020-ban 50. évfordulóját ünneplő KÓTA idén először adott ki Nagydíjat: Életmű kategóriában Párkai István professzor úr vehette át a hálás tanítványok köszöneteképpen.

Az esemény fotógalériáját ide kattintva lehet megtekinteni.

A díjakat átadták:
Dr. Mindszenty Zsuzsánna, a KÓTA elnöke
Birinyi József, a KÓTA társelnöke
Gerenday Ágnes, a KÓTA Művészeti Bizottságának elnöke
Hartyányi Judit, a KÓTA elnökségi tagja
Saltzer Géza, a KÓTA Nemzetiségi Szakbizottságának elnöke
Somogyváry Ákos, a KÓTA Tanácsadó Testületének elnöke

A díjakat kapták:

KÓRUS KATEGÓRIA:
Concordia Vegyeskar Komarno – Stubendek István karnagy
Gregor József Általános Iskola Jubilate Nagykórusa – Dávid Krisztina karnagy
Marczibányi téri Kodály Iskola Leánykara – Őri Csilla és Uhereczky Eszter karnagyok
VME Vass Lajos Kórus – Bárd Judit karnagy

KARNAGY KATEGÓRIA:
Arany János karnagy
Cseri Zsófia karnagy
Erdélyi Ágnes karnagy
Hoffmann-né Kemenes Vera karnagy

ZENESZERZŐ ÉS ZENEÍRÓ KATEGÓRIA:
Dr. Juhász Előd zenetörténész
Kovács Mária karnagy, zeneíró
Tillai Aurél Kossuth-díjas karnagy, zeneszerző
Zelinka Tamás zenetanár, zenei író

TANÁR KATEGÓRIA:
Auth Ágnes énektanár, karnagy
Boros Erzsébet népzenetanár – Csombord
Csider István népzenetanár – Mezőtúr
Husi Gyula népzenetanár
Makkai Gézáné énektanár, karnagy
Dr. Makráné Kónya Melinda énektanár, karnagy
Sárközyné Pomázi Ágnes énektanár, karnagy

POSTUMUS KATEGÓRIA:
Anker Antal énektanár, vezető szakfelügyelő
G. Horváth József zenetanár, karnagy
Szlama László népzenész – Dabas
Timár Imre énektanár, karnagy

ÉLETMŰ KATEGÓRIA:
Prof. Párkai István Kossuth-díjas karnagy, zongoraművész, tanszékvezető egyetemi tanár (KÓTA-NAGYDÍJ)
Dr. Gerzanics Magdolna énektanár, néprajzkutató
Dr. Várnai Ferenc énektanár, zeneszerző, népdalgyűjtő

KÓRUSÉNEKES, KÓRUSTITKÁR KATEGÓRIA:
Dr. Baricz Zsoltné ny. énektanár – Szegedi Bartók Kórus
Dinnyés István kórustag – Láng-Acélhang Férfikar
Kővári István kórustag – Pécsi Bartók Béla Férfikar
Kulcsárné Csejtei Marianna énektanár, népzenei rendezvényszervező – Gellénháza
Lemle Zoltán lelkész, kóruselnök – Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Énekkar
Süli Zoltán kórustitkár – Csókai Férfikar
Walthier Tamás kórustag – Budai Ciszterci Szent Imre templom

MECÉNÁS KATEGÓRIA:
Erdei Attila népzenetanár, népzenei rendezvényszervező – Dévaványai Folkműhely
Szabó László zenetanár, népművelő, igazgató – Tarpa
Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium – Barlay Bence igazgató
Magyar Nemzeti Galéria – Dr. Baán László főigazgató

NEMZETISÉGI KATEGÓRIA:
Furmicska Néptánc Egyesület – Szabó Erzsébet
Rábafüzesi Német Asszonykórus /Frauenchor Raabfidisch – Unger Magdolna és Unger Bernadett

NÉPZENEI EGYÜTTES KATEGÓRIA:
Bárándi Citerás Egyesület – Berde Sándor
Bodzavirág Népdalkör Alsópáhok – Füle Jánosné Kiss Hajnalka

NÉPZENEI KATEGÓRIA:
Méry Margit néprajzkutató – Pozsony
Pavella Krisztina népzenész, népzenetanár, együttesvezető

Zenekar kategóriában ebben az évben nem volt díjazott.

Fejezetek a Hymnusz 175 éves történetéből

10 részes sorozat indult a Magyar Kultúra Napján a Papageno komolyzenei portálon az Erkel Ferenc Társaság és a Budapesti Filharmóniai Társaság együttműködésében. A zenekar mellett a Magyar Állami Operaház Kórusa, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar és az István Király Operakórus működik közre a felvételeken, melyek Becze Szilvia konferálásával és Gombos László zenetudós kordokumentumokon alapuló írásaival együtt válnak önálló részekké.

A sorozat első része “Miként is szól a Himnusz az eredeti partitúra szerint?” címmel ide kattintva található meg a Papageno portálon. A cikkben közzétett videofelvétellel kezdődött idén az EMMI Kultúráért Felelős Államtitkárságának műsora is, melyet az Uránia Filmszínházban tartottak a Magyar Kultúra Napja tiszteletére.

A Magyar Kultúra Lovagja lett Tamási László karnagy

2020. január 18-án a Magyar Kultúra Napja alkalmából rendezett ünnepségen a magyar kóruskultúra terjesztése érdekében kifejtett életművéért a Magyar Kultúra Lovagja elismerésben részesült Tamási László karnagy, a KÓTA Művészeti Bizottságának tagja. Az 1998-ban életre hívott Kultúra Lovagja címet a Falvak Kultúrájáért Alapítvány adományozza a kultúra különböző területein lovagiasan, huzamos ideje tevékenykedők elismerésére. 

Szeretettel gratulálunk!

Tamási László hosszú évtizedek óta meghatározó egyénisége a magyar kóruskultúrának. Karnagyként aktívan részt vesz a határon túli magyar kórusok hagyományainak ápolásában és irányításában. Ötvenéves pályafutása során kiemelkedő közösségfejlesztő, zenepedagógus, szimpóziumok rendszeres előadója, aki művészeti tevékenysége mellett részt vállal a magyarországi ifjúsági kórusok, Felvidék, Kárpátalja, Erdély magyarlakta területek kórusművészetének ápolásában, a kortárs zenei kórusirodalmának népszerűsítésében. Kortárs zeneszerzők műveinek több, mint félszáz ősbemutatója fűződik nevéhez. Negyven éve alapító karnagya és művészeti vezetője a debreceni Kölcsey Kórusnak. Tanári munkája mellett többek között karnagya volt a hivatásos Debreceni Kodály Kórusnak és a Szlovákiai Magyar Tanítók Vass Lajos Kórusának. Európa szinte valamennyi országában koncerteztek, de eljutott Japánba és az Egyesült Államokba is. 18 Nemzetközi Kórusversenyen érdemelték ki kórusaival az 1. vagy 2. díjat, s számos alkalommal karnagyi különdíjat.

Megjelent a 2020. évi Dalárünnep felhívása

2020. február 28-ig lehet jelentkezni a Magyar Állami Operaház szervezésében immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Dalárünnepre. Az idei esemény május 17-én, vasárnap lesz, az esti előadáson ezúttal Händel: Messiása csendül fel.

További információk a szervezők levelében olvashatók, illetve a dalarunnep@opera.hu e-mail-címen kérhetők az Operaház Énekkari Titkárságától.

13. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál

A Nyíregyházi Cantemus Kórus több évtizedes világjáró tevékenysége során szerzett kórusbarátságai adták az ötletet több mint húsz évvel ezelőtt az első Cantemus Fesztivál megszervezéséhez. 2020. augusztus 16-21. között a kórus és a Kodály Zoltán Általános Iskola ismét megnyitja kapuit a világ minden tájáról érkező gyermek, ifjúsági és felnőtt kórusok előtt: elérhető a 13. Cantemus Nemzetközi Kórusfesztivál jelentkezési lapja!

A fesztivál programjai mellett Szabó Dénes vezetésével karvezetői mesterkurzus zajlik
2020. augusztus 15-22. között a világhírű Cantemus Gyermekkar és Pro Musica Leánykar közreműködésével.