Szerző: B. Horváth Andrea, az Andor Ilona Baráti Társaság Kodály Kórusának elnök-karnagya, a Magyar Kodály Társaság társelnöke

A fenti mondatot nagyon sokszor hallottam édesanyámtól, és ebben a fura helyzetben, melybe kerültünk, igen találónak érzem. Én hiszek a „Navigare necesse est”- ben, abban, hogy ha van egy feladatod az életben, azt el kell végezni a legjobb tudásod szerint. Az én generációm – erősen 60+ – a kórusvezetés ütéstechnikai és néhány előadásbeli alapkérdésén kívül nem kapott sok útravalót a Zeneakadémián – persze mi személyesen láttuk és „éreztük” a Nagyokat! Ez a kiinduló alap, ami meghatározza a mai napig az én/mi tevékenységünket – úgymint kottahűség, zeneszerzői és előadói akarat/hagyomány, szem előtt tartva a közös éneklés örömének átélését minden kényszer nélkül.

A mai kor gyermeke úgy kezeli a technikát, mint mi annak idején a lemezjátszót és a szalagos magnót, azaz jó néhány lépéssel előttünk jár, és az előnyt behozni szinte lehetetlen. Először ezt a problémát és ellenállást kellett leküzdeni a kóruspróba kapcsán, és szomorúan szembesülni azzal a ténnyel, hogy nincs mindenkinek okostelefonja vagy kamerája a számítógépén stb. Ezzel máris megosztottam azt az egységet, amit eddig a 25 év alatt elértem, és az élő próba jelent, a face to face találkozás örömét, egyben kiderült az is: aki elkésik, az most is késve kapcsolódik be! A 35 tagú kórusból kb. a fele dolgozik az új rendszerrel a ZOOM-mal hetente 2 alkalommal 3×40 percet, megtartva a normál próbarend napjait, hogy attól ne szokjunk el. Először csak két etap volt, de már kéri a kórus a harmadikat is legnagyobb örömömre – igaz, a hangom jól elfárad. Az ipad-em a zongorán van velem szemben, így látom is, ki hogy tátog – sajnos nem lehet, csak négyes osztást csinálni, így váltogatom az énekesek képeit. Aki számítógépről vagy laptopról dolgozik, annak az összes is bejön. Amikor újra összejön a kórus, lesz egy része, akik új anyagként kezelik majd azt a 2000-es években írt Szőnyi 9 izraeli biciniumot, melynek magyarországi bemutatóját halála előtt az utolsó pillanatban bízta rám Erzsi néni – ezt tanuljuk most.

Beéneklésként olyan népdalokat ismételtetek, melyek a jubileumi koncerten majd kíséretes formában (cimbalom, klarinét, zongora) hangzanak el. Az nehezítés, hogy a kották bent vannak a próbateremben, így fejből kell felidézni – ennek én örülök, mert megmozgatjuk a memóriát és önbizalmat ad. Van egy 5/8-os dallam, ami szeret hosszabbá válni, így most a gyakorlás úgy történik, hogy felmutatják a tenyerüket és minden ujjuk egy nyolcad, folyamatosan kell végig ugyanott kezdeni. Másik variációban taps és négy ütés a vállon – ebbe többeknek beletört a bicskája, mert többet ütöttek a vállukon és nem érezték az egyet a tapsban. Ezeket csak látom, de nem hallom, de jól kontrollálható szemmel is. Ez egyúttal egy kis mozgáskoordináció.

Az új anyag népdalok feldolgozása a kodályi elvek alapján, tehát vándorol a dallam, ez hol be van írva a szokott módon, hol nincs, ezért készítettem egy preparált kottát, amin bejelöltem, hogy vizuálisan is megerősítsem. Ezt megmutatom a képernyőn is. A tanulási folyamat a megszokott: bemutatom a dallamot egészben, majd részletekben, ők szöveg nélkül kísérik, majd jön a szöveg és utána a saját szólamok. Így nem vész el a dallam, megtanulják, mikor kell kiemelni és a többszólamú hallás is fejlődik. Velem együtt éneklik + zongora majd jelzik, hogy sikerült-e. Először a megszokott oké jelet használtuk, de most már egy zöld tárgyat mutatnak fel – élvezték a saját kreativitásukat. Ahol ezt nem látom, ott rákérdezek, és azonnal kigyakoroljuk bekapcsolt mikrofonnal. Sokat ismétlünk kisebb részeket olyan általános hibák miatt, mint ki nem tartott fél kotta és ütemvonalnál vett levegő miatti dallam széttörés. Ezt ugyanis a néma képernyőn is látom a szájállásból. Sokat dicsérek, mert aki jól artikulál, annál látom, hogy jól énekel. Gyakorlásként a népdal adta lehetőségeket kihasználva mindenki beénekli aztán a ráosztott részt folyamatosan ahogy lehet – ez a türelem és egymásra figyelés pillanata. Nincs önkéntes vállalás, mindenki úgy, ahogy tudja előadja – eleinte voltak beszólások, de azt rögtön leállítottam – csak én javíthatok. Az önkontroll nagyobb szerepet kap, mint amikor együtt énekelnek csoportban. Készítettem egy lapot is, amire rárajzoltam egy áthúzott mikrofont, így azt csak felemelem, ha valaki elfelejtette kikapcsolni a mikrofonját, nem kell beleszólni a folyamatba – néha jó lenne Sívának lenni több karral. Két illetve három szólamban is összepróbáljuk, de csak zongora segítséggel, az ellenőrzés ugyanaz. Emeltszintű bizalom kell a részemről és türelem, de az ő felelősségük is nagyobb. A kórus megfogalmazta azt is, hogy sokkal hatékonyabb így a próba! A közösségi élmény így is megszületik, csak más szinten. Sokkal nagyobb koncentráció kell, ezzel a módszerrel lazítás akkor van, amikor megszakad a 40 perc és amíg újra bekapcsolódunk. Az idő nagy ellenség a 40 perc igen hamar letelik és a gép ugyan figyelmeztet, de elvágja akár dallamközben is a munkát – kicsit hasonlít egy iskolai csengetésrendre.

Számomra nem megterhelő ez a betanítási mód ilyen formában, remélem, a befektetett munka meghozza gyümölcsét és az élő próba során a „kemény mag” viszi a többieket és a hiányzók hamar megtanulják a műveket. A jövőre nézve fel fogom használni az egyéni foglalkozásokra, segítő megtanulásokra, esetleg szólampróbákra, de ott az eszközhiány megint akadályozhat.