Szerző: Besse Attila, a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola zenei tagozatának tanára, a Bárdos Lajos Gyermekkar vezetője

Március 16-án kezdetét vette Magyarországon is a digitális munkarendben történő oktatás, amely minden résztvevő számára sokkal több feladatot, munkát, felelősséget igényel, mint a nappali munkarendben. A Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolában elsőtől nyolcadik osztályig működik zenei tagozat, melyen kolléganőmmel, Lakatos-Koncz Erikával tanítjuk az ének-zenét, valamint vezetjük az alsó és felső tagozat két kórusát (Bárdos Lajos Kicsinyek Kara, Bárdos Lajos Gyermekkar). Azt hiszem, minden karvezető, énektanár egyetért velem abban, hogy az elmúlt két hónap a közös kórusmunkára volt a legrosszabb hatással: szeptembertől elkezdett feladataink a gyerekekkel hirtelen megálltak, és az együtt éneklés örömét, az egyes próbák komoly műhelymunkáját kellett egy csapásra befejeznünk, melynek kárát csak a következő tanévben tudjuk majd felmérni. Természetesen az egyes kórusműveket a magam részéről igyekszem a digitális munkaforma alatt is szinten tartani, de csak a gyerekek és szülők jószándékán múlik, hogy ki-ki mennyi időt foglalkozik ezekkel.

Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Budapest XI. kerületében működő iskolánk megfelelő digitális felszereltséggel bír, így azon szülőket, akiknek nem volt (elég) ilyen eszköze, iskolánk — lehetőségeihez mérten — tudta támogatni, és biztosított nekik hozzáférést. Ugyanakkor az egyik legfontosabb tapasztalatom az, hogy azon gyerekek, akikkel a szüleik nem tudnak — egyéb feladataik miatt — a szükséges mennyiségű időben foglalkozni, azok most sokkal elveszettebbek, mint korábban. 12 osztályban tanítok a Bárdosban, és bármilyen jó lehetőség is az, hogy online órákat tarthatok, nem minden diák tud jelen lenni, hiszen nekik is van más tantárgyuk, amiből teljesíteniük kell, napirendjük, egyéb feladataik. Sajnos az a félelmem, hogy a különböző képességű és szorgalmú diákok ollója még szélesebb lesz, hiszen akiknek adottak voltak az előző lehetőségek, azok jobban tudtak haladni. Akiknek viszont nem, azok súlyosan le fognak maradni társaiktól. Ezt a szakadékot áthidalni tanárként, de még a gyerekek és szülők számára is nagyon nehéz lesz.

Az első két-három hétben megpróbáltuk minden diákunkat a digitális térben is megfelelő szinten elérni. A kezdeti nehézségeket követően tanítványaim többsége – szüleikkel együtt – kialakított egy napi-és hetirendet, amely szerint dolgozniuk kell. Azonban már itt is éreztem, hogy akiknek – valamilyen okból kifolyólag – kevéssé sikerült a megfelelő rendszer kialakítása, pánikszerű lemaradásban voltak önmagukkal és társaikkal szemben is.

A digitalitás jó oldala, hogy az itthoni, folyamatosan biztosított internet-hozzáférés miatt több lehetőségem van arra, hogy diákjaimnak minél igényesebb és jobb zenehallgatási szemelvényeket állítsak össze, hiszen bármilyen jól felszerelt is egy iskola, apróbb technikai problémák mindenhol előfordulhatnak, viszont most, hogy nem vagyunk szigorúan kötve ahhoz a 45 perchez, így rugalmasabban kezelhetővé vált ez.

Az állandó probléma viszont az, hogy elmagyarázni a diákoknak írásban valamit, leírni az adott tananyagot, házi feladatokat ellenőrizni, visszajelezni, értékelni sokkal több időt vesz igénybe, hiszen mindegyiküknek egyesével kell válaszolni, a kommunikáció közvetett jellege miatt. Az első hetekben ez napi 10-12 órányi munkát jelentett számomra, pedig azt hiszem, még szerencsés helyzetben vagyok, hiszen 2018-ban végeztem az egyetemen, így a digitális térben való munka nem áll távol tőlem, életkoromból kifolyólag sem. Azonban azon kollégák, akiknek ez idegenebb terület, sokkal több nehézségbe ütközhetnek. Három héttel a tanév vége előtt már jobb a helyzet, de a napi 100-200 ímél megírása (és ez nem túlzás) bizonyos. Ugyanakkor az online tanórák sok-sok többletmunkától mentesíthetnek minket, de az is probléma, hogy a diákok digitális eszközhasználata a többségnél nincs azon a szinten, amellyel a normál munkarend szerinti tanítás érzetét fenntarthatnánk. Továbbá az is tapasztalható, hogy a határvonal a hétköznap és hétvége, a reggel és este között teljesen elmosódott: hétvégi és éjszakai üzenetek és az elvárás azok megválaszolására folyamatos jellegű — teljesíthetetlen — szülői igény.

Ének-zenét tanítani – véleményem szerint – digitálisan sokkal nehezebb, hiszen hiányzik a közvetlen tanár-diák kapcsolat, ami elengedhetetlen hozzá. Hiába éneklem, zongorázom el az adott dalt, küldök nekik több előadásban is felvételt, annak az interpretálása és elsajátítása a közvetett kapcsolat miatt igen nehéz. A számonkérés pedig még több feladatot hárít így a diákokra. Amennyire csak tudom, segítem őket, de manapság, amikor azt halljuk, hogy a szülőknek és gyerekeknek ez mennyire nehéz, mindig megkérdezem: és nekünk nem az? Természetesen ez a munkánk, a hivatásunk és szeretjük csinálni, de nekünk is van családunk, barátaink, iskolán kívüli életünk, ami – legalább is nálam – teljes mértékben háttérbe szorult, hiszen egyfajta elvárást tapasztalok a szülőktől, hogy ami a normális munkarendben volt, az ugyanúgy működjön a digitalitásban is. De ennek a megoldása túlmutat rajtunk, hiszen nem egyedül veszünk részt ebben az oktatási folyamatban, csak egyik résztvevői vagyunk annak.

Azokról pedig még nem is esett szó, akik március 16-tal azt mondták, kitört a nyári szünet és nem érzik a súlyát ennek az időszaknak. Szerencsére nagyon kevés olyan tanítványom van, akiknél ezt tapasztalom, de más iskolák kollégáival beszélve tudom, hogy ez is egy valós probléma.

Összegzésképpen azt mondhatom, hogy diákjaim a Bárdosban lehetőségeikhez mérten jól teljesítenek, és sikeresen veszik az akadályokat, de azt hiszem valós igényem az, hogy szeptemberben nem ott szeretném folytatni, ahol márciusban abbahagytam, hanem ott, ahol június 15-tel befejeztem a tanítást. Nem tudjuk, hogy ősszel mit hoz az élet, kell-e készülnünk egy második hullámára a koronavírusnak, de ha igen, akkor erőnkön felül kell fáradoznunk azért, hogy az ilyen, korábban még szokatlannak tűnő oktatási rendszerben is hatékonyan tudjunk dolgozni.