Szerző: Sándor Bence, a váci Vox Humana Énekkar karnagya

A Vox Humana Énekkar ugyanúgy, mint minden más kórus, szintén leállt március közepén, mikor a kormányzat bejelentette a vészhelyzetet. Egy-két hétig mi is próbáltuk feldolgozni a híreket, de hamar kiderült, hogy ez sajnos egy hosszú folyamat lesz. Így még márciusban elkezdtük “folytatni” a rendszeres találkozást – természetesen rendhagyó módon.

Egy számítógépes program segítségével minden próbaidőben összejön a csapat egy igen jelentős része, és beszélgetünk egymással a számítógép képernyője elől. Sajnos mi nem láttuk értelmét annak, hogy az online térben bármiféle próbát is tartsunk. Március vége felé ugyan csináltunk egy karanténvideót, melyben egy általunk nagyon szeretett darabot énekelt fel minden kórustag, majd ezt követően a technikus összevágott. Úgy érzem, hogy ez a munka mindenkinek örömöt adott, hiszen a tagok tudtak kicsit énekelni, és talán ha rövid időre is, de úgy érezhették, hogy dolgozunk. Viszont be kellett látni – nem meglepő módon -, hogy a kóruséneklés nem online műfaj. A videónk elkészült, büszkék vagyunk rá és örülünk, hogy ezt megcsináltuk, de mindenki pontosan tudja, hogy ez nem az, amit megszoktunk – ami ebben a helyzetben talán nem is baj.

Az online találkozások alkalmával (ez heti két alkalom) a közösség tud működni, de a kórus nem. Ezt fájó így kimondani, ugyanakkor örömteli abból a szempontból, hogy egyáltalán nem álltunk le. A hangszalagok pihennek, de a közösség rendületlenül együtt van. Április hónap folyamán a kórustagok legaktívabbjainak ötlete nyomán, minden ilyen online “próbán” egyfajta vetélkedőt tartunk, melynek a lényege, hogy a tagok jobban megismerjék egymást, illetve hogy közösen felelevenítsük az énekkar múltjának egy-egy pillanatát, élményét. Volt, hogy mindenki megmutatta az érettségi tabló fényképét és ennek kapcsán elmesélte, hogy mikor és hol érettségizett, mikor kezdett el járni a Voxba. Volt, hogy mindenkinek el kellett mesélnie, hogy mi volt a legnagyobb élménye, vagy legkellemetlenebb szituációja a kórussal.

Úgy gondolom, hogy az effajta irányított beszélgetések nagyon érdekesek, és közelebb hozzák a tagokat egymáshoz. Nagyon sok információt megtudtunk egymásról és saját magunkról is ezeken az online próbákon – így a közösség tovább erősödik.

Úgy hiszem, hogy személyes találkozás nélkül nem lehet énekkarként működni rendesen, így mi az éneklést picit szüneteltettük. Valahogy magától alakult ki ez az online beszélgetés a próbák idejében, és ezt még most is folytatjuk. A Vox Humana jelenleg a közösséget építi ezekkel, és most, hogy lazulnak a szigorítások, azon vagyunk, hogy hogyan lehetne nekünk is elkezdeni visszarázódni a megszokott működésünk irányába. Ugyanakkor elkezdtük tervezni a fellépéseinket, és ezek műsorát, amelyeket terveink szerint szeptembertől valósulhatnak majd meg.

Úgy hiszem, hogy ez a jelenlegi helyzet sok mindent megváltoztat és más nézőpontba helyez. Biztos vagyok abban, hogy a személyes emberi és közösségi kapcsolatok fontosabb szerepet fognak betölteni most, mint ez előtt. Ennek reményében hisszük azt, hogy a kórus mint együttes és mint közösség is fel fog értékelődni, és mihamarabb újra munkához fog látni.