Karantén-beszámolók – Karantén módszer Kodály szellemében

Szerző: Gráf Zsuzsanna, a Városmajori Gimnázium zenetagozatának tanára, az Angelica Leánykar Liszt-díjas karnagya

Arról sosem voltam híres, hogy könnyedén eligazodom az online világában…
Igazából sosem volt időm arra, hogy órákat töltsek el a számítógép előtt.
A kötelező emaileket megírtam, válaszoltam, megsúgom, hogy az E-naplót is egy évben kétszer töltöttem ki, akkor viszont az egész elmaradt félévet….

A 2019. és 2020. évben ünnepeltük, ünnepeljük a gimnáziumunk zenei tagozata, illetve az Angelica Leánykar 30 éves jubileumát. Abban a csodálatos érzésben úszkáltam, hogy méltóan ünnepelünk. 2019 októberében rendeztük meg az “Angelica 30” című hangversenyünket a Zeneakadémián, gyönyörű műsorral, kiváló közreműködőkkel, zeneszerzőkkel, feledhetetlen emlék maradt.
Terveztük a folytatást tavasszal, kora nyáron, aztán március végén Münchenbe készültünk nagyböjti hangversenyre, április 4-én a Veszprémi Bazilikába és sorolhatnám… amikor egyszer csak arcul ütött a hír, amikor március 13-án bejelentették, hogy hétfőtől bezárják az iskolákat, és online oktatásra tér át mindenki…
Hogy én? online? zenét? NA, AZT NEM…

Sokan bíztattak, hogy “majd belejössz” – én biztosan nem, gondoltam.
Álmatlan éjszaka következett, aztán jött egy értekezlet, ahol sok mindent megbeszéltünk, ötleteket, tanácsokat kaptunk.
Nekem még ott volt az Akadémia is, ahol más instrukciókat kaptam, és hát az Angelica… mi lesz, nem láthatom őket, mi lesz a koncertekkel?
Teljes bizonytalanságban éltünk, aztán a következő hétfőn elindultak az órarend szerinti órák.
Csoportokat csináltunk, beosztották a gyerekeket, és elkezdődött…
Amikor az első csoport bejelentkezett messengeren, remegő hangon köszöntöttem őket, ezt látván ők nyugtattak, hogy majd segítenek mindenben.
Ugye hát szolfézst, zenei írást, olvasást, Kodály két- és háromszólamú gyakorlatait nehéz úgy tanítani, hogy egyszerre csak egy tud megnyilvánulni.
Fel kellett találni magam, amibe szép lassan belejöttem, hogy mit tudok az adott lehetőségekkel a leghatékonyabban kezdeni.

Nagyszerű hallásfejlesztő, ritmus és memória fejlesztő gyakorlatokat végeztünk, a diktandó is jól működik. Az egyik szólamot zongorázom, a másikat hozzáénekelem, aztán gyorsan elküldik a leírtat, persze egy szólamban, egyesével tanuljuk a Triciniát, a 15 kétszólamút, a Bach példatárakat, és közben olyan jól lehet javítgatni a frazeálást, mindent, amit amúgy is javítgatni kellene…
A Zeneakadémián tanul egy japán fiú, akinek haza kellett mennie, onnan csatlakozik az órához, ha azt kérem: „Joseke, folytasd”, ő a tizenhatod mozgásban is a legkisebb késés nélkül folytatja.
Egyre magabiztosabb lettem, rengeteg ötlettel, figyelemmel, bíztatással, szeretettel – kialakult egy olyan természetes hangulat, mintha mindig is így dolgoztunk volna.
Persze, hiányzik a személyes kontaktus, de azért az órák után sokat beszélgetünk, mesélnek mindenféléről.

Igen, ez rendben van, de mi van az Angelicával? Amikor két hét már eltelt és csak levelezgettünk, ők vetették fel, hogy mi is próbáljunk online, zoom-on keresztül.
Először nem tudtam, mitévő legyek, féltettem a zenei, lelki élő kisugárzást, gondoltam, inkább várjunk, aztán majd ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.
Aztán mégis rábeszéltek, hogy majd ők mindent megszerveznek.
5 hete meg is történt az első szerdai találkozás.

Először csak beszélgettünk, mennyi kedves gondolat, gesztus, szeretet sugárzott belőlük… A következő szerdán aztán nekiláttam, 2 Kodály művet vettünk, az Ének Szent István királyhoz címűt, és a Hegyi éjszakák második tételét.
Ők ülnek a lenémított mikrofonjuk előtt és látnak, hallanak engem, aki először zongorán megfogalmazom a művet, játszom, énekelem a szólamokat, mindent megteszek, hogy átmenjen nekik a lényeg, hogy nem csak hangokat kell egymás mellé tenni, hanem a mű kisugárzása, megfogalmazása, érzései…

Következő héten szólampróbát tartottam, ahol végigvettük a két művet szólamonként.
Velem éneklik, milyen furcsa, hogy nem hallhatom, de mivel látom őket, érzékelem, hogy ott vannak, énekelnek, dolgoznak, figyelnek. Én játszom a többi szólamot, énekelem az övéket, ők együtt éneklik velem – fontos hogy átsugározzon a gépen a zene, a hangok mögött az érzés.
Mindig aggódom, hogy elfelejtenek a kezemre énekelni, ezért “hörgő” hangokat adok ki a levegővételeknél, avisoként, hangosan számolok a tempótartás, az átkötések érdekében. Tehát mindent bedobok, hogy élő zene születhessen. A következő 2 hétben egyesével kikérdezem tőlük, kíváncsian várom, mit is szűrtek ki a próbákból.

Egy szép egybeesés, hogy a zeneakadémiai koncertünket éppen most adta és adja le az M5 csatorna. Ebben a nehéz időben lelkileg nagyon jót tesz, hogy látják, milyen fegyelmezetten, szépen muzsikáltak, hogy élvezték, ez lélektanilag nagyon jót tesz a kórusnak, és hát nagyon várjuk a visszatérést, tervezünk, és nem veszítjük el egymást!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük