Szomorúan tudatjuk, hogy hosszan tartó betegség után életének 80. évében, 2022. január 12-én, elhunyt Zsigmond Balassa fizikus, karmester, az Albinoni Barokk Kamarazenekar alapítója, művészeti vezetője.
Urnás temetése 2022. február 7-én, hétfőn, 11.15-kor kezdődik a Farkasréti Temető Makovecz ravatalozójában. A szertartás előtt 11 órától közös éneklés lesz, melyhez lehet csatlakozni. A temetést követően 13 órakor lesz gyászmise a Gazdagréti Szent Angyalok templomában
Emlékét szeretettel megőrizzük!








Hét fiatal zeneszerző bibliai szövegekre készült kórusműveit tartalmazza a Kálvin Kiadó új kiadványa. A huszonegy, három-, és négyszólamú vegyeskarra írt motettát Jézus példázatai, illetve az egyházi év vasárnapjaihoz, ünnepeihez tartozó evangéliumi szakaszok inspirálták. A kötet iránt érdeklődők
2021. december 16-án, Kodály Zoltán születésének 139. évfordulójára, egykori lakásánál, a Kodály Körönd 1-ben koszorúzást szervezett a Magyar Kodály Társaság. Emellett Dr. Szalay Olga népzenekutató, a Magyar Kodály Társaság társelnöke bemutatta a Kodály Zoltán népdalfeldolgozásainak dallam- és szövegforrásai c. könyv bővített új kiadását is.