Hazai hírek kategória bejegyzései

160 év énekes örökségét ünnepli a Soproni Kórusünnep

Kóruspiknik, emléktúra és sok-sok énekszó: július 1-2-án immár ötödik alkalommal, tíz énekkar részvételével rendezik meg a Soproni Kórusünnepet. Az idei program az 1863-ban Sopronban megtartott, első magyarországi kórustalálkozó és az elmúlt másfél évszázad kóruséletének nagyjai emléke előtt is tiszteleg.
A kórusmuzsika barátait ezúttal is színes program várja. Július 1-jén, 14 órától, a Deák téri Református Templom lesz a helyszíne a nyitókoncertnek. Itt nemcsak egyházzenei műveket hallhat a publikum: felcsendül például a 200 éve született Petőfi Sándor egy verse is – kórusátiratban.


A fellépők közt a város ismert és elismert vokális együtteseit találjuk: a Goldmark Énekegyüttest, a Kórus Spontánuszt, az idén 75 éves Liszt Ferenc Pedagógus Énekkart valamint a Sonitus Scarbantiae Nőikart. Hozzájuk idén először csatlakozik az MGV Kobersdorf férfikar is a burgenlandi Kaboldról. Részletes program a Facebook-eseményben.

Forrás: az 5. Szólam sajtóközleménye; fotó: TarnaiFrames/Tarnai László

Újra Magyarországon koncertezik a World Youth Choir

2017 után idén júniusban ismét hazánkba látogat a World Youth Choir, azaz az Ifjúsági Világkórus. Június 10-én Budapesten, június 11-én pedig Veszprémben mutatják be műsorukat. 2023 júniusában 44 korábbi Ifjúsági Világkórus-tag vesz részt egy próbasorozaton a horvátországi Grožnjanban. A tagok a világ 32 különböző országából érkeznek. Az első, grožnjani koncertjüket követően turnéra indulnak: Ljubljanában, Budapesten és Veszprémben lépnek fel. Művészeti vezetőjük Pad Zoltán és Petra Grassi (Olaszország/Szlovénia) lesznek. A kórusnak Mészáros Angéla személyében egy magyar tagja is van. A budapesti koncertről további információ ide kattintva olvasható.

Tovább a folytatáshoz

“Dallal élni jó!”

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei együttesek Szövetsége – KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsága 2023. május 12-én, pénteken, 17 órától rendezi „Dallal élni jó!” címmel, az általános ének-zene tantervű iskolák kórusainak hangversenyét  a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében (1114 Budapest, Villányi út 27.)
A rendezvényhelyszín korlátozott befogadóképessége miatt a programon csak meghívott vendégeink vehetnek részt!

A hangverseny műsorvezetője Sárközyné Pomázi Ágnes ének-zenetanár, karnagy, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottság tagja.
Köszöntőt mond: Hraschek Katalin zenepedagógus, karnagy, a KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottság elnöke

Közös éneklés: Bárdos Lajos – Horváth Ádám: Rétrehívó – kánon

Fellépnek:

Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Gyermekkara
Karnagy: Bolesza – Váradi Andrea
Zongorán kísér: Németh Sándor

Zichy Miklós Gyermekkar – Zsámbéki Zichy Miklós Általános Iskola
Karnagy: Frimmel Zsófia
Zongorán kísér:Németh Sándor

Teleki Dalosai – Újbudai Teleki Blanka Általános Iskola
Karnagy: Ábrahám Mónika
Zongorán kísér: Horváth Ildikó

Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközpont Gyermekkara
Karnagy: Szőnyiné Lobmayer Margit
Zongorán kísér: Kály – Kullai Rita

Közös éneklés: Quodlibet – német kánonok

A hangverseny a KÓTA „Hangról hangra az ifjúsági kóruséneklésért” program keretében valósul meg.
Köszönjük az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatását.

Gerenday Ágnes (1951 – 2023)

A döbbenettől és a gyásztól megrendülve próbáljuk felfogni a hírt, Gerenday Ági nincs velünk többé. Teherbírása, ügyszeretete mindenki számára világos volt, és jónéhányan abban a megtisztelő és szerencsés helyzetben voltunk, hogy a szeretetteli, gondoskodó, csupa nagybetűs EMBERT is megismerhettük.
Személyével kapcsolatban nem tudok, és nem is akarok objektív lenni. Ahogyan én tapasztalhattam, úgy volt jelen minden munkájában, hogy mindig mindenkire – egyénileg is – maximálisan figyelt, a lehetőségeihez mérten a legnagyobb segítséget akarta nyújtani. Megtisztelő, hogy ismerhettem. Példája és embersége kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem, amiért csak hálás lehetek neki.
A magyar zenei élet egyik pótolhatatlan motorja távozott.
Kocsis-Holper Zoltán

Tovább a folytatáshoz

Párkai István (1928 – 2023)

Búcsúzunk, drága Tanár Úr!
Érezhetően megrendült a magyar kóruszenei élet. Párkai István személyében olyan tekintély és egyéniség távozott, akihez szakmai körökben mindenkinek van személyes élménye, kapcsolódása, története. Nem kell bemutatni senkinek: szinte mindannyiunk fülében cseng egy jó tanácsa, vagy gondolatébresztő észrevétele, melyet tanórán, vagy egy koncert után – egy félmosoly kíséretében – osztott meg velünk. Olyan érzésünk volt, mintha mindannyiunknak jutott volna egy „saját, személyre szóló Párkai Tanár Úr”, mert mindenkire figyelt, minden történésről tudott. Tanítványaiként azt is tudtunkra adta, hogy figyelemmel kíséri utunkat. Velünk volt – és amíg lelkiismerettel és gondossággal ügyködünk kórusaink létén és virágzásán, addig velünk is lesz.
Mindenki Párkai Tanár Ura távozott – mindenki gyászol.
Kocsis-Holper Zoltán

A KÓTA nevében Mindszenty Zsuzsánna szavaival is emlékezünk Párkai István Tanár Úrra, a KÓTA tiszteletbeli elnökére.

Tovább a folytatáshoz