A KÓTA állásfoglalása – 2020. október 30.

Magyarországon a hivatásos együtteseknél is megjelent – fokozatosan emelkedő esetszámmal – a COVID-19 az elmúlt bő két hónap folyamán. Mindez történt annak ellenére, hogy a szólista kvalitású énekesek esetében könnyebb a kívánt távolságtartás.

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA ezért saját, valamint nemzetközi kórusszervezetek tapasztalatai alapján a következő összegzett ajánlást szeretné tenni a nemhivatásos együttesek számára.

A járvány jelenlegi stádiumában visszavonásig egyáltalán nem javasoljuk a nemhivatásos együttesek számára a próba- és koncerttevékenységet!

Jelen ajánlásaink csupán általános, tájékoztató jellegűek, nem tükröznek végleges állapotot és nem minősülnek jóváhagyásnak a szövetség részéről a kórusénekléshez való visszatérés kérdésében. Nincsenek jó válaszok: a kórusvezetőknek és kórustagoknak egyéni felelős döntést kell hozniuk a hatályos szabályok és útmutatók, kutatások alapján, valamint saját, egyedi helyzetüket mérlegelve, hogy a biztonságos körülmények adottak-e az együttesük munkájához. A dokumentumban foglaltakat megfontolásra ajánljuk az általános iskolai énekórák és kóruspróbák, valamint az alapfokú művészeti iskolai szolfézsórák számára is.

A legfontosabb, hogy a kórusvezetők és kórustagok felelősséggel tartsák be a hatályos, Kormányzat által előírt szabályokat. Javasoljuk ezek nyomon követését, hiszen napról napra változhatnak.

  • 431/2020. (IX. 18.) Korm. rendelet a járványügyi készültségi időszak védelmi intézkedéseiről.
  • Határon túli együttműködésekben fontos lehet: 408/2020. (VIII. 30.) Korm. rendelet a járványügyi készültségi időszak utazási korlátozásairól
    Ha azonban mégis az aktív kóruséneklés mellett dönt az együttes, az alábbi ajánlásokat feltétlenül javasoljuk megfontolni a vírus terjedésének lassítására.
    (A források idegen nyelvű anyagát, valamint a javaslatok részletezését és indoklását ide kattintva lehet megtalálni.)
  • A legfontosabb: aki beteg, vagy tüneteket észlel magán, maradjon otthon!
  • A próbák előtt, után és szünetében maszk viselése. Lehetőség szerint éneklés közbeni maszkviselés is, amennyiben ez nem lehetséges, vagy részben nem tolerálható, akkor azt legfeljebb a konkrét éneklés perceiben levéve.
  • Minimálisan 1,5-2 méteres biztonsági távolság betartása érkezéskor, távozáskor, szünetekben egyaránt.
  • Próba alatt oldalirányban min. 2 méteres biztonsági távolság megtartása, éneklési irányban ennek többszöröse, akár 6 méter is olvasható külföldi ajánlásoknál. Éppen ezért javasoljuk, hogy az énekesek lehetőleg egy sorban üljenek a fenti távolságban, vagy helykihasználás szempontjából a sakktáblaszerű ülés lehet még megoldás.
  • A karnagy lehetőleg jóval messzebb álljon a kórustól és maszkban legyen, hiszen ő egyértelműen az éneklés irányában áll! Számos dokumentumban minimum 4-6 métert javasolnak.
  • Tartsuk a próbákat minél kisebb csoportokban, csökkentendő a keveredési kockázatot, továbbá a csoportok semmiképpen ne „keresztezzék” egymást!
    ● Tartsunk minél rövidebb (kb. 15-25 perces) próbaszakaszokat, minél nagyobb alapterületű, minél nagyobb belmagasságú teremben, és utána szellőztessük át a termet (kb. 10 perc)!
  • Mindenkinek saját kottája és kottapultja, mappája legyen, azt egymás között ne cserélgessük!
  • A székeket és egyéb eszközöket fertőtlenítsük használat előtt és után!
  • Rendszeresen mossuk és fertőtlenítsük a kezünket!
  • Énekeljünk minél halkabban – minél halkabban énekel az énekes, annál kisebb a kibocsátott levegő mennyisége!
  • Óvjuk a kockázati csoportokba tartozó tagokat! Amennyiben lehetséges, az otthon maradókat is vonjuk be valamilyen módon a próbákba (online közvetítés, amelyet otthonról is lehet követni, vagy a próbákon készítsünk felvételeket, amellyel ők is tudnak gyakorolni otthon, stb…)

A legfontosabb, hogy az esetleges fertőződés kockázatát lehetőleg minimálisra szorítsuk. Ennek mérlegelése minden esetben az együttes vezetőjének, illetve az intézmény vezetőjének a feladata és felelőssége.

Bízva abban, hogy mihamarabb túl leszünk ezen a nehéz időszakon, mindenkinek kitartást és jó egészséget kívánunk!