„Az éneklés szebbé teszi az életet, az éneklők másokét is.”
(Kodály Zoltán)
„Aki nem tud énekelni: bizony nagyon szegény ember, még ha tele van is forintokkal a ládája. Kodály és Bartók feltarisznyált bennünket énekkel ezer esztendőre. Otthon amidőn valamelyikünk hosszú és magányos útra indult, öregeink azt kérdezték: Jól felöltöztél-e? Botod van-e? Hát éneket viszel-e magaddal? Vagyis védelmet a sötétség s az úti veszedelmek ellen.”
(Sütő András)
Az éneklés az egyik legtermészetesebb emberi tevékenység. A gyermeket kezében tartó nő és a hosszú időt együtt töltő társaság egyaránt dalra fakad, ha békén hagyják őket.
Miért is jó énekelni? Miért akasztanak dallamot az ehhez értők az egyébként is maradandó és szívhez szóló szövegekre, versekre? Nehéz a válasz. A zene, különösen ha bármilyen külső segítség, eszköz nélkül hozzuk létre, lehet, hogy valami többet tud sokminden másnál.
Ezt bizonyítja az a tény, hogy Magyarországon mintegy 100.000 ember énekel önként, fizetség nélkül, rendszeresen többedmagával. Ez bizony 1 %-a a teljes magyar lakosságnak. És ennyi a tagsága a regisztrált amatőr kórusoknak és népdalköröknek. Ha csak a népdalköröket (asszonykórus, pávakör) nézzük, minden harmadik településen van egy belőlük, és ők valamennyien a hagyományt őrzik, talán tovább is adják.
A közös éneklés intézményesülésének régi hagyományai vannak. 1865-ben Ábrányi Kornél zeneszerző, zongoraművész, zenepedagógus kezdeményezésével jött létre az Országos Magyar Daláregyesület, amelynek 1888-ig Ábrányi vezértitkára is volt. Első országos karnagya pedig Himnuszunk zeneszerzője, Erkel Ferenc lett. Ezen éneklő csoportok, azaz a dalárdák hatására alakultak aztán meg a gyári munkásénekkarok a 20. szd. elején. Az új magyar kórusirodalom létrejöttének és virágzásának hatására, és nem utolsó sorban Kodály Zoltán kezdeményezésére a férfi tagokból álló dalárdák lassanként vegyeskarokká alakultak, szintén öntevékeny formában.
Később a Magyar Dalos Egyesületek Országos Szövetsége (1949), és a vele egykorú Magyar Dolgozók Énekkarainak Országos Szövetsége (mint jogelődök) nyomán megalakult (és egy ideig vele párhuzamosan működött) a Bartók Béla Szövetség (Magyar Dolgozók Ének- és Zenekarainak Országos Központja) 1945-1951-ig. Ezen jogelődök nyomán alakult meg 1970-ben immár komoly célokkal a Kórusok Országos Tanácsa Dr. Kiss Kálmán elnökletével. A szervezet hangzatos (betűszó) neve (KÓTA) ma is használatos, igaz, 1990-ben alaposan átalakult és néhány éve felvette a ma is regnáló A Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége nevet.
A KÓTA tehát kulturális és művelődési feladatokat ellátó szakmai szövetség, a legnagyobb kórus- és népzenei adatbázissal rendelkező közhasznú társaság, amely a kultúráért felelős minisztérium szakmai tanácsadó szervezete is egyúttal. A teljes magyar nyelvterület gyermek, ifjúsági és felnőtt énekkarait, amatőr zenekarait és népzenei együtteseit állandó szakmai tanácsokkal látja el, minősítőket és találkozókat szervezve folyamatos zenei naprakészségben tartja nagyszámú (közel 100.000-es) tagságát. Folyóiratot ad ki ZeneSzó címmel, CD-ket jelentet meg. Az 1934-ben szárba szökő Éneklő ifjúság mozgalom (melynek elindítója Bárdos Lajos és kortársai, elsősorban Kerényi György nevéhez kapcsolódó Magyar Kórus kiadóvállalat) céljainak továbbvivője, utódja.
2015-ben a KÓTA is fontos résztvevője volt annak a szakmai grémiumnak, amely munkálkodik a Mindennapos éneklés c. projekten. Ennek a kezdeményezésnek a célja az, hogy az iskolások a lelküket is pallérozzák egy kicsit, ráadásul minden nap – egy-egy ének eldalolásával. Az együttműködés keretében elkészült a KÓTA által összeállított és a tagok által véleményezett énekgyűjtemény, melynek kiadása attól függ, hogy rendelkezésre áll-e a forrás. A kiadvány elkészítésében igen nagy részt vállalt a KÓTA jelenlegi elnöke, a Liszt-díjas karnagy, Mindszenty Zsuzsánna.
Nemrégiben a KÓTA megbízást kapott az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkárságától, hogy hozzon létre egy sokszínű, értékvédő programot. A cél eléréséhez a költségvetésből 100 millió forintos keretösszeget kapott a kórusszövetség, amellyel felvállalta, hogy küldetésével összhangban számos rendezvény összehangolt megszervezésével Magyarország művészeti, szellemi és emberi fejlődését fogja elősegíteni 2019. novemberétől 2020. június 30-ig. Ezalatt az idő alatt 19 megye 36 településen, összesen 69 helyszínen lesznek szívet-lelket melengető, közösséget kovácsoló avagy tanító programok.
A legfontosabb események, amelyeket a program során megvalósítanak: Éneklő Ifjúság Szakmai Napok, Éneklő Ifjúság Gálakoncert, Hangverseny a MÜPÁ-ban, Ifjúsági Kórusünnep,
Szálljon fel énekünk… de hogyan? – XVI. Magyar Karvezető Konferencia, Hold Fast to Dreams – Ragaszkodj az álmokhoz! – Nemzetközi Zenei Nevelési Konferencia, mintegy félszáz Kórustalálkozó, Az „Életet az énekbe!” jelige szerepe Bárdos Lajos és Kardos Pál pedagógiájában – országos továbbképzési nap, Szakmai Nap Ének- és Szolfézstanároknak, Tehetséggondozás Kodály szellemében – Továbbképzés, Bárdos Szimpózium – szakmai találkozó és továbbképzés, Karvezető Kurzus, XIV. Kodály Tábor – óvodapedagógusok, énektanárok, karnagyok szakmai találkozója – és sorolhatnánk.
Az eseménysorozat sajtótájékoztatóján Rónaszékiné Keresztes Monika, az EMMI magyar zenei nevelésért felelős miniszteri biztosa ezt mondta: „Környezetünk, a teremtett világ védelme mindig aktuális probléma és egyre sürgetőbb feladata az emberiségnek. Sokszor és sokat beszélünk erről és ez így helyes. Mégis a legfontosabb, hogy értő és érző módon cselekedjünk, mindenki a saját területén. A teremtésben, mi emberek, alkotótársak lettünk, jó, ha ezzel tisztában vagyunk. Csak akkor védhetjük helyesen földi otthonunkat, ha nem csak magunk, hanem egymás számára dolgozunk érte… A személyiségnek … a belső harmóniáját adja a művészet, azon belül is, semmivel sem pótolható módon a klasszikus zene, és ez a biológiai mellett, lelki klímavédelem.”
A magyar kórusszövetség, a KÓTA kezében most hatalmas lehetőség van. A múltja a biztosíték: nem fogja eltékozolni.