2017 után idén júniusban ismét hazánkba látogat a World Youth Choir, azaz az Ifjúsági Világkórus. Június 10-én Budapesten, június 11-én pedig Veszprémben mutatják be műsorukat. 2023 júniusában 44 korábbi Ifjúsági Világkórus-tag vesz részt egy próbasorozaton a horvátországi Grožnjanban. A tagok a világ 32 különböző országából érkeznek. Az első, grožnjani koncertjüket követően turnéra indulnak: Ljubljanában, Budapesten és Veszprémben lépnek fel. Művészeti vezetőjük Pad Zoltán és Petra Grassi (Olaszország/Szlovénia) lesznek. A kórusnak Mészáros Angéla személyében egy magyar tagja is van. A budapesti koncertről további információ ide kattintva olvasható.
A World Youth Choir a világ legtehetségesebb fiatal kórusénekeseit összefogó nemzetközi együttes, mely 1989-es megalakulása óta figyelemre méltó ifjú tehetségeket szervez kórusba egy adott próbaidőszakra és különböző országokban megvalósuló koncertturnéra. 30 éves története során 75 országból már mintegy 1000 énekes kapott lehetőséget az együttesben, közülük sokan rendkívüli zenei karriert futottak be. A kórus több mint 300 koncerten, 37 különböző országban lépett fel, nevük a béke, egység és harmónia globális szimbólumává vált. Az UNESCO az „Artist for Peace” címet adományozta nekik (1996–1998). Felléptek az 1992-es és a 2008-as Olimpiai Játékokon, valamint a 2011-es Nobel-díj-átadón is.
A budapesti koncertre június 10-én 19:30 órakor kerül sor a Zeneakadémián, másnap, június 11-én pedig a veszprémi Szent Mihály Székesegyházban lesz hallható a kórus változatos, többek között Rheinberger, Liszt, Kodály, Ligeti, valamint szlovén és olasz szerzők műveiből álló műsora.
Az egyedülálló együttes alapítói és támogatói a a Jeunesses Musicales International, az Európai Kórusszövetség (European Choral Association), valamint az International Federation for Choral Music. A 2023-as program szervezői a Jeunesses Musicales Croatia, a Szlovén Köztársaság Kulturális Közalapítványa (Republic of Slovenia Public Fund for Cultural Activities – JSKD), a JM Hungary, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa, valamint az Európai Zenei Tanács (European Music Council).
Forrás: Papageno