Búcsúzunk, drága Tanár Úr!
Érezhetően megrendült a magyar kóruszenei élet. Párkai István személyében olyan tekintély és egyéniség távozott, akihez szakmai körökben mindenkinek van személyes élménye, kapcsolódása, története. Nem kell bemutatni senkinek: szinte mindannyiunk fülében cseng egy jó tanácsa, vagy gondolatébresztő észrevétele, melyet tanórán, vagy egy koncert után – egy félmosoly kíséretében – osztott meg velünk. Olyan érzésünk volt, mintha mindannyiunknak jutott volna egy „saját, személyre szóló Párkai Tanár Úr”, mert mindenkire figyelt, minden történésről tudott. Tanítványaiként azt is tudtunkra adta, hogy figyelemmel kíséri utunkat. Velünk volt – és amíg lelkiismerettel és gondossággal ügyködünk kórusaink létén és virágzásán, addig velünk is lesz.
Mindenki Párkai Tanár Ura távozott – mindenki gyászol.
Kocsis-Holper Zoltán
A KÓTA nevében Mindszenty Zsuzsánna szavaival is emlékezünk Párkai István Tanár Úrra, a KÓTA tiszteletbeli elnökére.
Párkai István a magyar karnagyok doyenje volt, számos generáció nőtt fel a keze alatt.
1928. június 30-án született. A Liszt Ferenc Zeneakadémián 1953-ban zongoraművészi, és 1955-ben karmesteri diplomát szerzett. 1953-tól a Zeneakadémia oktatója lett a karvezetés tanszakon. 1981-94-ig a Középiskolai Énektanár és Karvezetői szak tanszékvezető egyetemi tanára volt, majd ezt követően professor emeritusként aktívan tevékenykedett a Zeneakadémián. Kitűnő szakemberek sokasága mondhatja el, hogy Párkai István tanítványa volt, de azt is mondhatjuk, hogy közvetve minden magyar kórusvezető az ő tanításán nőtt fel. Tankönyve- A kórusvezénylés alapjai több évtizede nélkülözhetetlen alapmű a karvezetés tanításban. Évtizedeken keresztül vezette a Zeneakadémia nagy kórusát, mellyel életre szóló élményeket nyújtott az énekeseknek és a közönségnek egyaránt.
Művészeti tevékenységének kiemelkedő teljesítménye az 1963-ban általa alapított Liszt Ferenc Kamarakórus, melynek tagjai jórészt zeneakadémiai növendékeiből kerültek ki. A kórus 40 éven keresztül bel- és külföldön egyaránt világszínvonalú produkciókat nyújtott. Számtalan koncertet adtak, jelentős kórusversenyeken értékes díjakat nyertek – többek között Spittalban, Arezzóban Middlesbrough-ban vagy a BBC kórusversenyén. Rádió- és lemezfelvételek őrzik a kórus és karnagyuk, Párkai István egyedülálló művészetét. Az általa dirigált művek sok esetben magyarországi bemutatóként, illetve a kortárs magyar szerzők esetében ősbemutatóként kerültek előadásra, számos szerző dedikálta művét kifejezetten Párkai Istvánnak. Úttörő volt a külföldi és magyar kortárs művek felderítésében, neki köszönhető pl. Messiaen: Cinq Rechants, Poulenc Figure Humane, vagy Eben: Pragensia c. műveinek magyarországi előadása. De mindemellett a régi korok alig ismert zenéinek felkutatásában is élen járt. Giovanni Battista Mosto: Gyulafehérvári madrigáljai, Matteo Simonelli: Missa Buda Expugnata, vagy Giacomo Carissimi oratóriumainak felvételei igazi különlegességek mind a mai napig.
Párkai István az amatőr kórusmozgalom világában is állandóan jelen volt- kórusversenyek zsűritagja, mesterkurzusok és tudományos konferenciák előadója volt itthon és külföldön.
A Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja volt – 2013-as székfoglaló előadásának témája: Eltérő megközelítések J. S. Bach, Hugo Distler és Hugo Wolf azonos szövegű darabjainál.
Kiemelkedő munkásságáért, kórusvezetői és pedagógusi tevékenységéért számos művészeti és állami díjban részesült. 1978-ban Liszt Ferenc-díjat, 1997-ben Bartók-Pásztory-díjat, 2001-ben Érdemes Művészi kitüntetést, 2007-ben Kossuth-díjat kapott, majd 2014-ben a legmagasabb kitüntetésben részesült: a Nemzet Művésze lett.
Azon tanáregyéniségek közé tartozott a zene világában, akit minden tanítványa szeretett és tisztelt, nemcsak a diákjai, hanem felnőtt, érett művészek is kikérték a véleményét stilisztikai, vagy repertoár-kérdésekben, de sok esetben gyakorlati karvezetési problémákban is szívesen adott tanácsot. Legendás memóriája, az egész világ kórusirodalmára való rálátása, széleskörű tájékozottsága, és soha nem lankadó érdeklődése csodálatra késztetett minden szakmabeli kollégát. Párkai István művészete, páratlan tudása, önzetlen tanári attitűdje mindenki számára példa lehet. Fájó szívvel búcsúzunk tőle, emlékét őrizzük.
Mindszenty Zsuzsánna