Szerző: Gerenday Ágnes, a Budapesti Lantos Kórus karnagya

Gyönyörű évet zártunk tavaly, 11 hangverseny, a cappella és oratórium vegyesen, egy rendkívül sikeres holland út két fellépéssel – így fordultunk rá az idei, jubileumi évadra, ami tele volt fantasztikus ajándékokkal. Március elején egy régóta vágyott Psalmus előadás a Zeneakadémián, 31-én egy diplomakoncert ugyanott Bach IV. kantátájával, május közepén ismét Psalmus Budaörsön, május 31-én a kórus fennállásának 70. évfordulója alkalmából jubileumi koncert a BMC-ben, júniusban két Carmina Burana előadás és mindennek koronája: Beethoven IX. szimfóniája a MÁV Zenekarral… de hát, mint tudjuk, ember tervez – és ebben az esetben a vírus végez!

Március 8-án még el tudtuk énekelni a Psalmust egy nagyszerű fiatal karmesterrel, Juhász Bencével a Zeneakadémián, utána a keddi próbán a hírekből már éreztük, hogy baj lesz, véletlenül se akartuk kitenni tagjainkat és hozzátartozóikat a veszélynek, így a vezetőséggel folytatott megbeszélés után a pénteki próbát már lemondtuk – nagyon szomorú szívvel! Fogalmunk se volt arról, hogy meddig fog ez tartani – másnak se -, azt sejtettük, hogy nem lesz rövid, egy dolgot tudtunk teljesen biztosan: máskor se, de most különösen nem engedhetjük el egymás kezét, együtt kell maradnunk, mégpedig a megszokott rendszerességgel, kedden és pénteken. A jelszavunk az volt: tartsuk meg a rendet és akkor a rend megtart minket.

A vezetőségünkkel végigpróbáltuk a különböző internetes programokat és kikötöttünk a zoom-nál, ez adta a legjobb hangminőséget, egyszerre akár az egész énekkar fel tud csatlakozni, kifizettük a havidíjat (nem sok), ami lehetővé teszi, hogy ne szakadjon meg a próba 40 perc után. Volt, aki tartott attól, hogy megtámadnak a hackerek, hát, ha valaki azért jön ide, hogy megtanulja Bruckner vagy Mendelssohn művét, ám jöjjön.

Így aztán elkezdtük a zoomos próbákat már a következő héten. A kórus többsége nem tud rendesen kottát olvasni, így nálunk az nem volt opció, hogy megkapják a kottát és otthon tanulják meg, énekeljék fel a felvételt és küldjék el nekem. A 70 éves koncerten – amit most már októberre tervezünk – új műveket is szeretnénk énekelni, ill. olyanokat, amelyek hosszú évek óta nem szerepeltek a műsorunkon, így sok mindenkinek újnak számítanak. Bruckner Locus iste c. művével kezdtük. A neten lehetett találni szólamanyagokat ill. teljes mű felvételeket is, ezeket elküldtük az énekkarnak, természetesen a kottát is, én pedig készítettem egy összefoglalót a szerző életéről, a szöveg fordításáról, bibliai jelentéséről és ezt is elküldtük a tagoknak. Ha olyan művel foglalkozunk, amihez nincs anyag a neten, akkor feljátszom a szólamokat zongorán és megosztom velük a google drive segítségével, így ezeket is tudják hallgatni egyedül is. Nagyjából 50-en vagyunk, általában 30-35-en mindig ott vagyunk ezeken a próbákon. Először mindenki örülhet a többieknek, próbán sose látják egymás arcát, ez most kicsit kárpótolja őket is az elmaradt együttlétért és pontosan érezni lehet, mennyire hiányzunk egymásnak.

Maga a próba úgy történik, hogy a „host” elveszi mindenki hangját, csak az enyémet hagyja meg, én ülök a zongoránál, játszom a beéneklő gyakorlatokat, ők pedig otthon éneklik magukban (volt olyan kórustagunk, aki az autójában ült, hogy ne zavarjon senkit, ha fortékat énekel). Utána pedig elkezdődik a munka, a mű részleteit bemutatom külön-külön a szólamoknak, ők visszaéneklik magukban, azt is kipróbáljuk, hogy két szólam hogy szól együtt, akkor két szólamot játszom. Egy-egy rész végén megkérdezem, hogy hol van probléma, mindenki jelezheti, melyik belépés nem megy, melyik ugrás nehezebb, akkor ezt javíthatjuk. Én persze semmit se hallok (kész kínszenvedés), így időnként megkérdezem, hogy ki mutatná be egyedül, mindig van jelentkező, hihetetlen nagyra becsülöm őket, hogy olyanok is, akik a próbateremben esetleg nem merték, itt most vállalkoznak a szólózásra, és nem baj, ha van benne hiba, annál többet tudunk belőle tanulni. Persze, ki kell találnom mindenfélét, hogy ne legyen unalmas annak se, aki épp nem dolgozik, rendesen össze kell szednem magam, de ugyanakkor nagy lehetőség is arra, hogy felhívjam a figyelmüket és be is mutassam, milyen zseniális fogásokat használ a zeneszerző a mondanivaló zenei megfogalmazására. Elmondhatom azt is, hol kell levegőt venni, milyen lesz a frazeálás, stb., be tudják írni a kottába, ennyivel is előbbre vagyunk. Közben arra is van lehetőség, hogy egymással „beszélgessenek” a chat-ablakban, végre nem szól rájuk senki, hogy próba alatt nincs beszéd… 🙂

Mindig van olyan mű, amit nagyon jól tudnak, ott játszom a kóruspartitúrát és ők éneklik a saját szólamaikat. Nincsenek persze illúzióink, ettől még nem fogjuk tudni a műveket, de ha végre elkezdhetjük a rendes próbákat augusztusban (remélem), nem a nulláról kell majd elindulnunk, hamarabb tudunk majd a hangzásra, a formálásra figyelni.

Eszerint dolgozunk két hónapja, nyilvánvalóan, iszonyatosan hiányzik mindegyikünknek az igazi, és nemcsak virtuális együttlét, az ölelés, és persze a HANGZÁS! Semmi, de semmi nem pótolja az igazi kóruspróbákat, nekem is borzasztó, hogy nem hallom őket, de legalább együtt vagyunk, mert a közösségnek nagy szüksége van arra, hogy érezze: jöhet akármilyen vírus, mi megvagyunk egymásnak, számíthatunk egymásra és kivárjuk azt az időt, amíg végre újra hallhatjuk is egymást.

Bárdos tanár úr a hajdani énekkar és karnagya, Lantos Rezső számára írta a Babits-versre készült Dal titkát. „….és akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek” most még jobban érezzük, mennyire nem elég csak a saját lelkünk dala, az a fontos, hogy igazából hallhassuk a többiek énekét a valóságban is – alig várjuk, hogy így legyen! Addig pedig ismét csak Babits Mihályhoz tudok fordulni: „Ó, tarts ki addig lélek, védekezz!”