Életének 97. évében elhunyt Eősze László Erkel-díjas zenetudós, zongoraművész, zenei író, a magyar zeneműkiadás 20. századi történetének egyik meghatározó alakja. Nemzetközi zenetudományi rangját – Kodályról szóló munkássága mellett – Wagnerről és Verdiről szóló könyvei, tanulmányai alapozták meg.
„El kellene oszlatni azt a tévhitet, hogy a zene csak pihentet-szórakoztat, vagyis kikapcsolódást nyújt. Elvégre Mozart vagy Schubert sem azért élt és alkotott, hogy ma Andaxin helyett vegyük igénybe szolgálatait. Nem, a zene több ennél: mint minden igaz művészet, felemel és megrendít, tágítja horizontunkat és gazdagítja egyéniségünket” – vallotta.
Eősze László (1923–2020) (Fotó/Forrás: Lugosi Lugo László / MMA)
A zenetudós 1923. november 17-én született Rákoshegyen. 14 éves korától tíz éven át Horusitzky Zoltánnál, Kodály Zoltán egykori növendékénél folytatta zenei tanulmányait; zongorista növendéket tanárai igen korán szerepeltették – írják az akadémia által közölt életrajzban.
Zenei tanulmányaival párhuzamosan 1941-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem német-olasz-irodalom-esztétika szakára iratkozott be. Egyetemi évei alatt Wiesbadenben Walter Gieseking, majd Salzburgban Elly Ney zongora mesterkurzusainak a hallgatója volt. Wiesbadenben Otto Schmitgen zeneigazgató – kijátszva a növendékek felléptetésére vonatkozó tilalmat – zongoraművészként is felléptette Eősze Lászlót, aki 1944-ben a hazai közönség előtt is bemutatkozott.
Eősze László Liszt und die deutsche Romantik címmel nyújtotta be doktori disszertációját, majd 1946-ban a Népjóléti Minisztérium kultúrfelelőse lett, közben pedig 1947-ben Horusitzky Zoltán, Hernádi Lajos, Kodály Zoltán és Szabolcsi Bence növendékeként a Zeneakadémia zongoratanári diplomáját is megszerezte. Hamarosan számot kellett azonban vetnie azzal, hogy zongorista karrierjére hivatali munkája és családja mellett egyre kevesebb időt tud fordítani. Utolsó nyilvános zongorakoncertjét 1951-ben adta.
Kodály Zoltán maga járult hozzá 1953-ban, hogy a fiatal Eősze László legyen az életrajzírója.
Első Kodályról szóló monográfiája személyes konzultációk, kétéves könyv- és levéltári kutatások, valamint a kortársak személyes visszaemlékezései alapján 1956-ban jelent meg.
Minisztériumi szolgálata után 1956-ban a Zeneműkiadó Vállalat állományába került; ebben az időszakban jelent meg nagyszabású vállalkozása, a nagyközönségnek szóló első magyar nyelvű egyetemes operatörténeti kézikönyv (Az opera útja, 1960).
A Zeneműkiadó Vállalatnál időközben volt lektor, szerkesztő, főszerkesztő, 1961-től a kiadó zeneirodalmi vezetője, majd 1966-ban egy évig igazgatója.
Művészeti vezetőként valójában a későbbiekben is Eősze László vezette a kiadót, melyben a nyugati minták alapján egyedülálló modellt dolgozott ki a zeneművek élő megszólaltatására, köztük a magyar kortárs zene nemzetközi terjesztésére – idézi fel az MMA közleménye.
Eősze László érdeme volt az Új Liszt Összkiadás életre hívása és kiadói tudományos műhelyként való megalkotása is, melynek köszönhetően Liszt szóló zongoraműveiből 18 kötet, bennük 322 Liszt-mű jelent meg. A kiadó irodalmi vezetőjeként több mint félezer zenetudományi, zenepedagógiai, zenei népművelő könyv kiadását kezdeményezte.
Zenetudományi munkásságát – a kiadóból történő 1987-es nyugalomba vonulásáig – mindvégig magánkutatóként bontakoztatta ki. 34 olasz magán- és közgyűjtemény átvizsgálásával 1980-ban megjelent, 119 római Liszt-dokumentum című könyvével Eősze László önmagában is jelentős opusszal járult hozzá a Liszt-kutatás történetéhez – áll a közleményben.
Kandidátusi fokozatát A századforduló eszmei áramlatainak hatása Kodály zeneszerzői egyéniségének kibontakozására című disszertációjával 1988-ban szerezte meg. Tudományos életműve gerincét a Kodály Zoltánról szóló hét forrásértékű, többes kiadásaival és fordításaival együtt 25 könyve, mintegy 75 tanulmánya alkotja, melyhez szervesen csatlakoznak a Kodály Zoltán hazai és nemzetközi reputációját szolgáló társaságokban, alapítványokban végzett nagy fontosságú közéleti munkái.
A Magyar Művészeti Akadémia 2015-ben önéletrajzi könyvet jelentetett meg Eősze László: Intermezzo – Élet- és korrajzféle címmel.
Eősze Lászlót az MMA saját halottjának tekinti; temetéséről később intézkednek.
Mintegy hétévtizedes zenetudományi munkásságát számos kitüntetéssel jutalmazták. 1976-ban a legjobb lemezkísérő tanulmány kategóriájában Los Angelesben Grammy-díjat kapott, 1979-ben Erkel Ferenc-, 1998-ban Kodály Zoltán-díjjal jutalmazták. További kitüntetései: Köztársasági Érdemrend középkeresztje (1998), a Köztársaság Elnökének Érdemérme (2003), a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete Nagydíja (2003), Szabolcsi Bence-díj (2009), Széchenyi-díj (2013), Magyar Örökség díj (2013), az MMA Művészeti Írói Díja (2016).