Életének 87. évében elhunyt Balassa Sándor Erkel Ferenc-, Kossuth-díjas és MMA-nagydíjas zeneszerző, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet művésze, a kortárs magyar zene sokoldalú alakja, zenei rendező, pedagógus. Balassa Sándor az MMA társadalmi szervezet egyik alapítója volt, a Magyar Művészeti Akadémia köztestület, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem is saját halottjának tekinti.
Balassa Sándor a fővárosban született 1935-ben. A Felvidék visszacsatolása után a család előbb Érsekújvárra, majd Észak-Komáromba költözött. A világháború után el kellett hagyniuk az új csehszlovák államot, végül Komádiban telepedtek le.
Vidéken végzett tanulmányok után átmenetileg géplakatos szakmát tanult. Első intenzív zenei tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta karvezető előkészítős hallgatóként, majd 1960–1965-ig Szervánszky Endre zeneszerző növendéke volt a Zeneakadémián, ahol 1965-ben zeneszerzői oklevelet nyert.
Már zeneakadémiai hallgatóként a Magyar Rádió alkalmazásába lépett, ahol mintegy két évtizeden át zenei rendezői munkakört látott el. 1981 és 1995 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán hangszereléstant tanított a különféle évfolyamokat végző zeneszerző növendékeknek.
Balassa zeneszerzői pályaútja feltűnő sikerrel indult Rekviem Kassák Lajosért című művének 1969-es bemutatójával. Ettől az időponttól kezdve Balassa csaknem minden kompozíciója a kortárs magyar zeneszerzés előterében állt: a Wolfgang Borchert-dráma nyomán készült operája, Az ajtón kívül (1973–1977) az új magyar operaműfaj kiemelkedő sikerét reprezentálta a szerző elsődleges drámaformáló készségét, stiláris, művészi érettségét tanúsítva. A színpadi műfaj terén megnyilvánuló újabb zeneszerzői kibontakozásként A harmadik bolygó című egyfelvonásosa (1987) következett, amely tartalmi és művészi téren érzékletesen körvonalazta szerzőjének társadalmi-erkölcsi elkötelezettségét, a világ természeti-emberi fennmaradásáért érzett felelősségét. Az oratóriumi tablókban szerveződő zenei struktúra megalkotását követően Balassa harmadik operája, a Karl és Anna (1987–1992) ismét az emberi élet és a történelem keresztezte utak drámaian tragikus személyes dimenziójában játszódik.
Zeneszerzői alkotásai a zenekari, kamarazenei és vokális területeken hasonló jelentőségű eredményekről tanúskodnak: számos művét komoly külföldi elismerés fogadta, sőt gyakran megtisztelő megrendelések eredményeként készültek kompozíciói. Így a Tabulae című, kamaraegyüttesre, illetve kamarazenekarra készült művét az ORF felkérésére írta, a Glarusi ének című zenekari művét a Koussevitzky Alapítvány, a Hívások és kiáltásokat a Boston Symphony Orchestra megrendelésére, az Egy álmodozó naplóját az E. S. Coolidge Alapítvány-tól eredő felkérésre, a Három fantázia című zenekari művet a BBC Philharmonic Orchestra, Manchester megrendelésének köszönhetően komponálta. De a közelmúltban magyar együttesektől is kapott ösztönző megrendeléseket, amelyek közül főként a Pécsi Szimfonikus Zenekar házi zeneszerzői megbízatásai emelhetők ki: ezeknek köszönhetően készültek Balassa műhelyében legújabb zenekari művei. Elsőként írt művet az 56-os szabadságharcról (301-es parcella, 1997; Október virágai, 2003), Trianonról (Trianon, 2010). A magyar szellem jeleseiről (Kőrösi Csoma Sándorról, Sinka Istvánról, Szervánszky Endréről és Szabó Dezsőről) zenei arcképet festett Négy arckép címmel. A magyarság történelméhez kapcsolható több, ebben a korszakban született szimfonikus műve (Tündér Ilona, 1992; Csaba királyfi, 1993; A Nap fiai, 1995; Magyar koronázási zene, 1998; Hunok völgye, 1999). Művek sora (Trombitaverseny, Cimbalomverseny, Kettősverseny oboára és kürtre, Naphegyi kirándulás, Nyári zene) születik az 1990-es évtizedben. Ezekben az években néhány kórusmű is született a szellemi önvédelem tárgykörében (pl. Kelet népe, A gólyához, Szülőföldem szép határa, Magyarország romlásáról, Decemberi kiáltás).
Csoóri Sándor felkérésére írta meg az 1989 – Gondolatok a nemzeti zenéről című esszéjét, melyben leszögezte, a kultúra csak nemzeti lehet. „Helyettünk nem fogja senki megteremteni, megépíteni, elmondani és elénekelni azt az eposzt, melynek létrehozása itt és most a mi kizárólagos feladatunk. Mi is része vagyunk az emberiség hatalmas kórusának. Ebben a kórusban nekünk külön, másokkal nem helyettesíthető szólamunk van.”
1991–1992 fordulóján Makovecz Imrével, Somogyi Józseffel, Schrammel Imrével, Gyurkovics Tiborral és sok más művésszel együtt részt vett a Magyar Művészeti Akadémia társadalmi szervezetet megalakításában. Az Akadémia alelnöke lett, s számos szervezési feladatot magára vállalt. A magyar zeneszerző társadalom kiválóságait személyesen felkereste, hogy azok csatlakozzanak az egyesületi akadémiához. Számos nehézség ellenére végigküzdötte az alapító időszakot Makovecz Imrével.
Az utolsó évtizedekben Balassa zeneszerzői szemlélete, stílusa fontos átalakuláson ment keresztül. A korábbi szabad dodekafon struktúrák alkalmazásával szakítva egy konzekvens diatonikus stílus iránti elkötelezettségéről tett tanúságot, amelynek legfőbb forrásaiként az európai zenetörténet bécsi klasszicista korszakát és a magyar népi tradíciókat tekintette. Ennek az új értelemben vett stiláris szabadságnak keretében teremtette meg minden egyes új művének zenei karakterisztikumait. Új szemléletével egyidejűleg egy közvetlenebb kapcsolatteremtés igénye érvényesül alkotásaiban, s ez egyidejű közeledést mutat kora hallgatóságához és előadó-művészetéhez. Ezeket a törekvéseket sikeresen igazolták azon művei, mint a Karl és Anna budapesti bemutatója (1995, Magyar Állami Operaház) és legújabb kompozícióinak közelmúltbeli sikeres előadásai.
Zeneszerzői munkásságának elismerését Balassa Sándor számos kitüntetése jelzi: 1972-ben Erkel-díj, 1978-ban Érdemes művészi kitüntetés, 1983-ban Kossuth-díj, 1988-ban és 1998-ban Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj, 1989-ben a Kiváló művész kitüntetés. 2014-ben az elsők között lett a nemzet művésze „a magyar zenei hagyományokra épülő gazdag zeneszerzői munkásságáért, történelmünket megidéző és a nemzeti karaktert hitelesen megformáló művészetéért, oktatói tevékenységéért és példamutató életútja elismeréseként”. 2016-ban a köztestület a 2015-ben bemutatott Földindulás című munkájáért a Magyar Művészeti Akadémia Nagydíjában részesítette.
Forrás: mma.hu