A KÓTA állásfoglalása a járványügyi intézkedések kapcsán

Kedves Zenélő Tagság, kedves Zenebarátok!

A mostani koronavírus-járvány miatt nem várt helyzetbe kerültünk: a kórusok, zenekarok, népzenei és más együttesek nem tudnak az általuk megszokott módon működni. A személyes találkozások mérséklése, a távolságtartás, az egymás és saját magunk védelme okán betartandó szabályok miatt immár több hónapja nem a hagyományos mederben folyik együtteseink zenei élete. Amit eddig is tudtunk, az még hangsúlyosabbá vált az eltelt idő alatt, hogy együtteseink működésének elengedhetetlen eleme a közösségi jelenlét és együttlét, így minden olyan tevékenység, amit a szabályok által újból megengedett személyes találkozásig tehetünk, csupán a csoportjaink „túléléséhez” elegendő, valódi munkához nem. Hogy ki milyen módszert talált ehhez, annak csak a kreativitás és a technikai lehetőségek szabtak határt.

Amilyen színes a tagságunk összetétele, olyan változatos reakciókat és megoldásokat látunk kialakulni a különböző felületeken. Sok helyen remekül használják a számítástechnika által nyújtott lehetőségeket: hallunk online próbákról, „karantén koncertekről”, találkozhatunk korábbi előadások megosztásával, de egy-egy bátorító írással vagy tanulmánnyal is. De pontosan tudjuk azt is, hogy a kevésbé látható közösségek is sokat tesznek azért, hogy megóvják tagjaikat, és segítsék egymást, ha szükséges. Örömmel tapasztaljuk, hogy mindenki igyekszik a lehetőségeihez mérten összefogni és felkészülni a lehetséges folytatásra.

Hogy ez az idő mikor következhet el, arról egyelőre nincs tudomásunk. A legfontosabb most is az, hogy egymást óvva, az egészséget szem előtt tartva reagáljunk majd az engedő intézkedésekre. Egyelőre úgy tűnik, hogy sok körülmény miatt ezek a tevékenységek biztonságosan csak egy későbbi időpontban kezdődhetnek el. A szigorításokon enyhítettek, de a járványhelyzet – úgy tűnik – még jó darabig fennáll. Mihelyst erről bővebben lehet tudni, mi is informálni fogunk mindenkit oldalainkon. Addig is a tervezésé, a lélekápolásé és a helyzethez alkalmazkodó örömzenélésé a főszerep. Kérjük kórusainkat, hogy egyelőre NE TERVEZZENEK VALÓSÁGOS, SZEMÉLYES JELENLÉTTEL JÁRÓ PRÓBÁT! A ZeneSzó hasábjain és honlapunkon folyamatosan teszünk közzé írásokat karnagy kollégáktól, akik arról számolnak be, hogy ők milyen módon próbálják meg a tagságuk érdeklődését fenntartani a lehetséges újrakezdésig.

A KÓTA stábjával mi is azon dolgozunk, hogy a korlátozások megszűnése után mielőbb visszatérhessenek rendezvényeink és programjaink a megszokott módon, természetesen közben ügyelve egymás biztonságára. Éppen ezért folyamatosan figyelemmel kísérjük a híreket, tanulmányokat és eseményeket. Próbálunk széleskörűen tájékozódni, több oldalról megvizsgálni a lehetőségeket és kellő információk birtokában meghozni döntéseinket. Tesszük mindezt azért, mert művészeti együtteseink működéséhez szükséges a „hagyományos” próbák újbóli lehetősége, a társas muzsikáláshoz szükséges a személyes jelenlét visszaállítása. Viszont csak akkor, amikor ez már biztonsággal megtehető!

Szeretnénk segítséget nyújtani tagjainknak ahhoz, hogy kérdéseiket és meglátásaikat velünk megoszthassák, hogy jó ötletekkel és tapasztalatokkal egymást segíthessük. Kérjük, küldjétek leveleiteket a kota@kota.hu címre, és a tárgyba írjátok be, hogy online kórus.

Köszönjük előre is, és vigyázzatok magatokra!
A KÓTA nevében:
Mindszenty Zsuzsánna, Gerenday Ágnes és Kocsis-Holper Zoltán

2 thoughts on “A KÓTA állásfoglalása a járványügyi intézkedések kapcsán

  1. F. Molnár Gabriella

    Birínyi József Tanár Úrnak fantasztikus filmarchívuma van a különböző minősítőkről, és aranypávás hangversenyekről. Kérjük, hogy folyamatosan tegye közzé ezeket, hogy láthassuk, hallhassuk egymást ezen a fórumon is. A jó példák előremutatóak, és egymástól így is sokat tanulhatunk.
    Sajnálatos ez a helyzet ami ránk szakadt, nagyon hiányoznak a közösségek, a közös éneklések.
    Reméljük mielőbb lecseng a járvány, de legalább addig is a fenti formában tarthatjuk a kapcsolatot egymással.

    Válasz
  2. Tarján Márta

    Tisztelt Cím!
    Köszönjük a ránk figyelést. Mi mást is tehetnénk, mint hogy mindent abszolút “pianóban” élünk át, sajnos.
    Persze nagyon hiányzik a kórusélet, de hát az egészség, ill. az életünk jelenleg fontosabb.
    Szerencsére a média igazán segítségünkre van a zenei élet figyelésére, hallgatására (pl. M 5 csatorna vagy MEZZO francia tv, ami igen kiváló).

    Dalos üdvözlettel:

    Tarján Márta
    a Fővárosi Énekkarból

    Válasz

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük