2023. június hónap bejegyzései

160 év énekes örökségét ünnepli a Soproni Kórusünnep

Kóruspiknik, emléktúra és sok-sok énekszó: július 1-2-án immár ötödik alkalommal, tíz énekkar részvételével rendezik meg a Soproni Kórusünnepet. Az idei program az 1863-ban Sopronban megtartott, első magyarországi kórustalálkozó és az elmúlt másfél évszázad kóruséletének nagyjai emléke előtt is tiszteleg.
A kórusmuzsika barátait ezúttal is színes program várja. Július 1-jén, 14 órától, a Deák téri Református Templom lesz a helyszíne a nyitókoncertnek. Itt nemcsak egyházzenei műveket hallhat a publikum: felcsendül például a 200 éve született Petőfi Sándor egy verse is – kórusátiratban.


A fellépők közt a város ismert és elismert vokális együtteseit találjuk: a Goldmark Énekegyüttest, a Kórus Spontánuszt, az idén 75 éves Liszt Ferenc Pedagógus Énekkart valamint a Sonitus Scarbantiae Nőikart. Hozzájuk idén először csatlakozik az MGV Kobersdorf férfikar is a burgenlandi Kaboldról. Részletes program a Facebook-eseményben.

Forrás: az 5. Szólam sajtóközleménye; fotó: TarnaiFrames/Tarnai László

Új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciókat vár a Magyar Zene Háza

A Magyar Zene Háza 2023. november 10-11-én megrendezi első Showcase Fesztiválját, mellyel közös helyszínt teremt a zeneipar képviselőinek és a zeneszeretőknek, hogy megismerhessék a zeneközvetítés legfrissebb és legérdekesebb hazai és nemzetközi trendjeit, jelenségeit. A Showcase célja hazai és nemzetközi jógyakorlatok bemutatása mellett a Zene Háza küldetéséhez kapcsolódó új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciók létrehozásának elősegítése egy tehetségkutató mentorprogram keretében. A fesztivál keretében a győztes programok bemutatására is sor kerül.
Az ismeretterjesztő és élménypedagógiai showcase-re négy kategóriában – felnőtt és gyerekeknek szóló programokra – várjuk a beérkező anyagokat. A kétfordulós verseny során a Zene Háza zenepedagógiai csapata mentorprogram keretében támogatja a jelentkezőket, a nyertes programok pedig lehetőséget kapnak arra is, hogy a Zene Háza színpadán bemutatkozzanak. A programra a jelentkezés már megkezdődött, a jelentkezéseket június 20-ig várják a szervezők, a részleteket és a jelentkezési lapot ide kattintva lehet megismerni.

Újra Magyarországon koncertezik a World Youth Choir

2017 után idén júniusban ismét hazánkba látogat a World Youth Choir, azaz az Ifjúsági Világkórus. Június 10-én Budapesten, június 11-én pedig Veszprémben mutatják be műsorukat. 2023 júniusában 44 korábbi Ifjúsági Világkórus-tag vesz részt egy próbasorozaton a horvátországi Grožnjanban. A tagok a világ 32 különböző országából érkeznek. Az első, grožnjani koncertjüket követően turnéra indulnak: Ljubljanában, Budapesten és Veszprémben lépnek fel. Művészeti vezetőjük Pad Zoltán és Petra Grassi (Olaszország/Szlovénia) lesznek. A kórusnak Mészáros Angéla személyében egy magyar tagja is van. A budapesti koncertről további információ ide kattintva olvasható.

Tovább a folytatáshoz