2022. szeptember hónap bejegyzései

Mocskonyiné Tallér Edit (1941-2022)

Nagy veszteség érte kórusszövetségünket:
2022. szeptember 13-án, életének 82-ik évében
elhunyt Mocskonyiné Tallér Edit tanárnő.
Budapesten született, 1941. április 10-én.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár-és karvezetőképző tanszakán 1964-ben végzett kitüntetéssel.
Mesterei voltak többek között Bárdos Lajos, Szőnyi Erzsébet, Párkai István, Vásárhelyi Zoltán. 25 évig tanított ének-zene tagozatos általános iskolában, Budafokon. A zeneiskolai szolfézstanítás is szívügye volt, 1985-től tanított a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, majd a Weiner Leó Katolikus Zeneiskolában, és csodálatra méltó, hogy ezt csak 80 éves korában fejezte be.
Közel tíz éven át, nyugdíjazásáig volt budapesti ének-zene vezető szaktanácsadó. Az ELTE
TFK Zenei Tanszékének megbízásából, gyakorlatvezető tanárként részt vett a tanárképzésben
is. A KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottságának több, mint 25 esztendeig
volt aktív tagja. Csodálatos előadását élvezhettük a közelmúltban is, Ajkán, az Éneklő Ifjúság
Szakmai Napok és Koncertek elnevezésű programunk keretében, 2019. május 11-én. Bárdos
Lajos és Szőnyi Erzsébet tanári profilját elevenítette meg, hasonlította össze.
Bizottságunkban mindig fontos és tanulságos volt meghallgatni okos gondolatait, kiérlelt
véleményét. Személyiségéből is fakadt, és mestereitől is példaként állhatott előtte, hogy
igényesen kell élni. Tájékozódni, állandóan kulturálódni, komoly felkészültséggel, alaposan
dolgozni, koncertre járni.
Kollégáit mindenkor finoman segítette, humánusan, empatikusan, egy-egy megjegyzéssel
máris a jó irányba lendítette.
Távozása nagy fájdalom. Szellemisége mindig velünk marad.

Hraschek Katalin

Új kategória várja a versenyző kórusokat a zsolnai Voce Magna fesztiválon

A szlovákiai Zsolnán 2022. október 14-15-én tartják a Voce Magna Fesztivált, melynek szervezői új kategóriával egészítették ki a versenykiírást: az induló kórusok szabadon választott repertoárral vehetnek részt.
A külföldről érkezők számára emellett a részvételi díj csökkentését és a leggyorsabb jelentkezők számára utazási támogatást is felajánlottak.
Tovább információ a rendezvény weboldalán érhető el angol nyelven.

 

Jubileumi diplomák

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hagyományaihoz híven a tanév megkezdésekor arany, gyémánt, rubin és vas diplomát adott át azoknak a kollégáiknak, akik ötven vagy még több évvel ezelőtt végezték el a Zeneakadémiát.

Rubin-diplomát vehetett át Dr. Márkus Miklósné Natter-Nád Klára,  Csokonai-díjas zenepedagógus, zeneíró, zenei szerkesztő, főszerkesztő, a Magyar Kultúra Lovagja, a KÓTA Sajtó- és Szerkesztői Szakbizottságának elnöke.

Arany-diplomát vehetett át Hartyányi Judit, Artisjus-díjas karnagy, Apáczai Csere János-díjas zenepedagógus, művésztanár, a KÓTA tiszteletbeli tagja, Művészeti Bizottságának korábbi elnöke.

Sok szeretettel gratulálunk!

„ÉLETET AZ ÉNEKBE!” ingyenes, akkreditált továbbképzés

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves Kollégát a KÓTA 30 órás akkreditált továbbképzésére:

“ÉLETET AZ ÉNEKBE!” – Gyakorlat-orientált komplex továbbképzés ének-zene tantárgyat tanítók számára.

Tudásodat megerősítheted, felfrissítheted, bármely évfolyamon tanítasz is 1-10. osztályig. Várjuk a zeneiskolai szolfézstanárokat is! Manapság sok kolléga már több helyen, többféle iskolában tanít párhuzamosan – nekik is szeretnénk segíteni. Lesz benne informatika, népzene, történeti táncok, új módszertani megoldások, karvezetés, repertoárbővítés, lelki megerősítés. A képzés oktatói jeles zenepedagógusok és kitűnő karnagyok lesznek.

Időpont: 2022. október 7-én délután – 8-án egész nap, valamint október 14-én du. és 15-én egész nap. Tehát kétszer másfél nap (kétszer 15 óra).
Helyszín: ELTE Gyertyánffy István Gyakorló Általános Iskola B. épület 1122 Budapest, Beethoven u. 3.
Ne hagyd ki a lehetőséget!!! Várjuk jelentkezésed ingyenes, akkreditált továbbképzésünkre!

Programleírás

Jelentkezés: A továbbképzésre a kitöltött jelentkezési lap megküldésével lehet jelentkezni. Kérjük, csatold a végzettséget igazoló dokumentum másolatát is. E-mail cím: kota@kota.hu

Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 20.
Jelentkezesi lap  (amennyiben böngésződ nem nyitja meg a word-dokumentumot, kérjük, írj a kota@kota.hu címre, és máris küldjük)

A létszám maximum 25 fő, a jelentkezés sorrendjében.

A továbbképzés a KÓTA Hangról Hangra programja keretében valósul meg, melyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatott.