2020. szeptember hónap bejegyzései

A KÓTA állásfoglalása – 2020. szeptember 25.

A KÓTA a közelmúlt nemzetközi és hazai tapasztalatai alapján jelenleg egy átfogó útmutatást készít a magyar kórusok számára, a láthatóan terjedő járvány mostani és következő időszakára javasolt kóruspróba- és hangverseny-előírásokról ill. irányelvekről. Időközben arra kérjük a kórusvezetőket és a kórustagokat, hogy felelősséggel tartsák be a jelenlegi, a Kormányzat által előírt szabályokat, valamint az ahhoz igazodó korábbi javaslatokat (a próbák előtt, után és szünetében maszk viselése; minimálisan 1,5-2 méteres biztonsági távolság betartása – mind a négy irányban – a próba idején; létszámkorlátozás és kisebb csoportok szervezése – szólampróbák, részekre bontott kóruspróbák előnyben részesítése; az idősebb korosztály fokozott védelme; személyes érintkezés kerülése; rendszeres szellőztetés; kézmosás, fertőtlenítés). Amennyiben a helyi körülmények között ezek betartása nem lehetséges, határozottan javasoljuk, hogy ideiglenesen függesszék fel a kórusmunkát!

Tájékoztatjuk mindazon kórusokat, akik közintézményekben próbálnak, hogy a járványhelyzet miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős Államtitkársága heti online értekezletén új intézkedéseket jelentett be számukra 2020. szeptember 23-tól. Ennek értelmében a közintézményekben próbáló kórusok kötelesek maszkot viselni a közösségi terekben és a próbateremben is. Ennek betartása kapcsán az intézmény vezetője vonható felelősségre.

A KÓTA állásfoglalása – 2020. szeptember 9.

Kérjük a kedves kollégákat- kórusvezetőket, iskolai énektanárokat, karnagyokat, hogy folyamatosan kísérjék figyelemmel az aktuális központi rendelkezéseket, és ezek értelmében alakítsák ki a kórusuk lehetséges működését.

A járványhelyzet miatt az Emberi Erőforrások Minisztériuma új intézkedéseket írt elő a közoktatási intézmények számára 2020. szeptember 8-ától.  Ebben minden érvényes rendelkezés megtalálható, mindenki ehhez igazítsa az iskolai munkát.
A rendelkezés  ide kattintva olvasható.

Meghirdette jubileumi hangversenybérletét a Vox Mirabilis Kamarakórus

„A zene olyan örömöt okoz, amelyet az emberi természet nem nélkülözhet.”
(Confucius)

Nagy reménnyel, ajándék hangversennyel, ősbemutatókkal, különleges, eddig nem látott produkciókkal készül a kórus a jubileumi 10. évadra is, betartva az egészségügyi és biztonsági előírásokat! Koncertjeiket mindenképpen megtartják, akár online formában is.

Tovább a folytatáshoz