Reményi Károly (1941 – 2020)

Szomorú szívvel tudatjuk, hogy 79 éves korában elhunyt Reményi Károly karnagy, az esztergomi Zsolt Nándor Katolikus Zeneiskola volt igazgatója.

1941. július 13-án Szigetváron született. Édesapja kántortanító, igazgató, édesanyja zenész, zongorista. Általános iskolás korában a pécsi Székesegyház gyermekkórusában énekel. Középiskolás éveit 1955-ben Szolnokon kezdi, majd 1956-59 között a miskolci Zeneművészeti Szakközépiskolában tanul. 1960-65-ben a budapesti Zeneakadémia hallgatója. Középiskolai énektanár és karvezető diplomát szerez.

1965-től az esztergomi Állami Zeneiskola szolfézs tanára, zongorán és fagotton játszik, a Labor Műszeripari Művek Balassa Bálint Vegyeskar másodkarnagya, 1984-től vezetője. Az Akadémia elvégzése után olasz ösztöndíjjal a nyári Velencei Szabadegyetemen tanul (1965, 1966). 1965-től a Budapest XVIII., Plébániatemplom kórusának karnagya. 1968-ban megalapítja a Városi Szimfonikus Zenekart, amelynek vezetője és karnagya.

1970-1999 között az esztergomi Állami Zeneiskola igazgatója, tanára. 1966-tól vezetésével, együtt lépnek fel a pestszentlőrinci Szent Margit Plébániatemplom kórusa és a Balassa Bálint Kórus a Városi Szimfonikus Zenekar kíséretével Budapesten, Esztergomban, fesztiválokon, zenei rendezvényeken. Kezdetben 3-5 koncertet adnak évente a 90-es években 20-22 hangversenyt. 2007-ben Esztergom városa érdekében kifejtett kulturális tevékenységéért Babits-díjat, majd 2016-ban Pro Urbe kitüntetést kapott. A Kórusok és Zenekarok Országos Szövetségének tagja volt. 2009-ben, mint az Esztergomi Zeneiskola nyugdíjas tanára Öveges József Megyei Pedagógiai díjban részesült. 2011-ben a tanítástól visszavonult, a vegyeskar és a szimfonikus zenekar karnagyi teendőinek szentelte mindennapjait.

Forrás: www.infoesztergom.hu