„Duettek – Kapcsolódások a zeneterápiában” konferencia

A zeneterápiás szakma az elmúlt két évtizedben Magyarországon is egyre több területen jelent meg: például a neurorehabilitációban, a korai fejlesztésben, a pszichiátriában, a hospice-ban, a pedagógiában, valamint a geriátriában. Ma már hazai posztgraduális képzéseken végzett zeneterapeutákat egészségügyi, pszichoterápiás és pedagógiai intézmények is alkalmaznak. A „Duettek – Kapcsolódások a zeneterápiában” konferencia célja, hogy olyan jól működő „duetteket”, szakmai együttműködéseket mutassanak be, amelyekben orvos és zeneterapeuta, (gyógy)pedagógus és zeneterapeuta, vagy éppen hozzátartozó és zeneterapeuta kapcsolódása van a fókuszban, és közös munkájuk eredménye a fejlődés. Az előadásokon túl lehetőséget szeretnének biztosítani a különböző szemléletű, módszerű műhelyek, szakemberek bemutatkozására, valamint párbeszédre, vitára, poszter-prezentációra is.

A konferencia célja, hogy a zeneterapeuták és a szakma iránt érdeklődők találkozzanak egymással, megismerjék egymás nézőpontját, módszereit, és ennek hatására minél több további eredményes „duett” alakulhasson ki a jövőben.

A konferencia előkészítéséről, programjáról, a jelentkezés feltételeiről a Facebook-esemény oldalán lehet tájékozódni: https://www.facebook.com/events/2215810798673540/

Cikkeket vár az International Choral Bulletin

A Nemzetközi Kórusszövetség szakmai lapja évi négy számmal jelentkezik 1983 óta. A lap többezer olvasóhoz jut el világszerte – szakemberekhez és kórusénekesekhez egyaránt. A lapban különösen érdemes a nemzetközi közönség számára is elérhető felhívásokat, ösztöndíj-lehetőségeket, képzéseket, valamint tudományos publikációkat megjelentetni. A szerkesztőség 900-1500 szó terjedelmű, angol, német, francia, olasz vagy spanyol nyelven készült írásokat vár folyamatosan, különös tekintettel a kóruszene történetére illetve illetve technikai vonatkozásaira.

A javasolni kívánt cikkek erre a linkre kattintva küldhetőek be a szerkesztőknek: http://icb.ifcm.net/en_US/proposeanarticle/

Gödöllői kórus sikere Pozsonyban

A Bratislava Cantat kórusversenyen a gödöllői Erkel Ferenc Iskola Kicsinyek kórusa arany diplomát kapott, és kiváló pontszámával megnyerte a gyerekkari kategóriát.

Ezúton is gratulálunk a két karnagynak, Sándor Líviának és Somogyiné Kovács Andreának, valamint a kórustagoknak a szép sikerhez!

Jelentkezz a Nemzeti Ifjúsági Kórus 2020. évi nyári programjára!

Már két sikeres nyári programon van túl a Kodály-emlékév alkalmából megalakított kórus, amelynek szakmai hátterét továbbra is a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézete adja. A kórustagok számára a Nemzeti Ifjúsági Kórus egyszerre jelent közös
tanulást és élményt.
A jövő nyárra ismét várják 18 és 32 év közötti énekesek jelentkezését, akik szívesen részt vennének a két hétre tervezett programban, amelynek az első fele intenzív felkészülés, a második fele pedig egy négy koncertből álló turné.

A részletes felhívás megtalálható ezen az oldalon:
http://nemzetiifjusagikorus.hu/felhivas/

A 2018-as  program hangulatát jól visszaadja ez a videó:
https://www.facebook.com/nemzetiifjusagikorus/videos/236644663670809/