Énekesek jelentkezését várja az Ifjúsági Világkórus

Komoly kórusénekesi tapasztalattal és képzett hanggal rendelkező, amatőr és profi énekesek jelentkezését várja az Ifjúsági Világkórus (World Youth Choir) 2024-es nyári táborába és turnéjára, amely Németországban, Hollandiában és Olaszországban kerül megrendezésre. A jelentkezés menetéről és a feltételekről minden tudnivaló megtalálható a Papageno cikkében ide kattintva.

Figyelem, a jelentkezés a hangfájlok beküldésével válik véglegessé, ez utóbbi határideje 2023. december 15.

KÓTA – Karnagyi Klubok indultak országszerte

A KÓTA ez év októberében elindította – a szeptemberi Karnagyok Országos Találkozóján már beharangozott – új, hiánypótló országos programját, a Karnagyi Klubot.
„Végre egy hely, ahol rendszeresen beszélgetünk a szakmánkról és a benne felmerülő kérdéseinkről!”

Az országban több helyütt (Kecskemét, Székesfehérvár, Debrecen, Budapest, Sopron) megtartották már az első, sőt, valahol már a második találkozót is. A zenetanárok, karnagyok örömmel vették a KÓTA felhívását, fontosnak gondolják a rendszeres tapasztalatcserét, és ehhez jó fórumnak tartják a KÓTA Karnagyi Klubját. Az igényfelmérés során felmerült témák közül a legfontosabbak a repertoárbővítés, az utánpótlás megoldása, valamint az együttműködések, közös projektek tervezése, megvalósítása volt. A Karnagyi Klubok rendszeresen vendégül látnak majd – személyesen vagy online formában – meghívott előadókat is, akik egy-egy témát bontanak ki részletesebben. Tovább a folytatáshoz

Jubileumi Filharmónia-kötet kérhető

10 esztendős lett a Filharmónia Magyarország. Ebből az alkalomból kötetet adnak ki, melyben arra törekednek, hogy sokszínű tevékenységükbe betekintést nyújtsanak, kiragadva egy-egy pillanatot az eltelt esztendők általuk rendezett fesztiváljaiból, kurzusaiból, koncertjeik után elhangzott interjúrészletekkel, a publikum és a művészek visszajelzéseivel, valamint temérdek fényképpel. A könyvben fellelhető QR-kód segítségével egyszerűen megnézhető, meghallgatható közel 100 koncertfelvétel is a Filharmónia YouTube-csatornáján a hazai zenei élet színe-javának produkcióival és külföldi sztárokkal.
A Filharmónia Magyarország a kórusok, együttesek részére ezúton ajánl fel egy-egy saját példányt, mely 2023. december 1-ig igényelhető erre a linkre kattintva.

Ivasivka Mátyás (1933-2023)

Szomorúan búcsúzunk Ivasivka Mátyástól (1933-2023), a Pécsi Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumának kiemelkedő tudású tanárától, a jeles karnagytól. Ő szervezte meg – Kodály Zoltán támogatásával – az ének-zene tagozatos gimnáziumi képzést Pécsett 1963-ban, és elsőként mutatta be a Mester Mohács c. kompozícióját 1965-ben Keszthelyen. Évtizedekig vezette a Mecseki Szénbányák Kodály Zoltán Férfikarát, a Janus Pannonius Női Kart, valamint a Nagy Lajos Gimnázium kórusait és Orff – zenekarát. Ivasivka tanár úr ikonikus alakja volt Pécs kulturális, zenei életének. Tisztelői, tanítványai, barátai 2023. december 4-én 17 órakor búcsúzhatnak el tőle a Pécsi Bazilikában.

Kicsinyek Kórusainak XVII. Országos Fesztiválja

A KÓTA Ifjúsági Énekkari és Zenepedagógiai Szakbizottsága és a Kaposvári Mikrokozmosz Művészeti Alapítvány szeretettel hívja, várja a kicsinyek kórusait Kaposvárra, a
Kicsinyek Kórusainak XVII. Országos Fesztiválja programjaira, 2024. április 20-21-én.
Találkozzunk ismét és énekeljünk vidám, szép kórusműveket, önálló műsorral és
emlékezzünk meg Bárdos Lajos és Szőnyi Erzsébet Kossuth -díjas zeneszerzőinkről a közös
énekeinkkel!
Jelentkezési határidő: 2024. február 29.
Kapcsolat: Kerekesné Pytel Anna, +36 30 2692 877 email: pytelanna9@gmail.com