Szerző: Békés Gyöngyi, az Újbuda Ezüstkar vezetője
Kórusunk 4 és fél éve énekel együtt, ezzel csatlakozva a kerületi 60+ programhoz. Induláskor 8 tagunk volt. Jelenlegi létszámunk 38. Második éve az Önkormányzat jóvoltából az Albertfalvi Közösségi Házban próbálunk hetente 2 alkalommal másfél órát. Kiegészítő próbákat a Kenderes utcai Nyugdíjas Klubban tartunk. Ez most múlt idő.
Március közepétől karanténba kerültünk. De énekelni kell, méghozzá valahogyan együtt. Kórustagunk Ludvig Zsóka, aki remek informatikai tudással rendelkezik, azonnal felmérte a helyzetet és kitalálta a hangouts-beszélgetés formáját a kórus próbák folytatására. Az első két hétben folyamatosan tanított és segített mindenkit a csatlakozásban, a számítógép kezelésében, a hangzó anyag elkészítésében. Mindezt a próbák folyamatossága érdekében. A kórus 27 tagja csatlakozott a napi kis csoportos próbákhoz. Egy tagunk 2 fővel telefonon, heten többekkel online foglalkozik. Izgalmas, érdekes próbák, különleges gyakorlása énekeinknek.
Alig várjuk, hogy együtt is megszólaljanak a harmóniák! Örülünk, hogy legalább ilyen online formában is együtt vagyunk és látjuk egymást!
Szerző: Gyöngyné Sávai Margit, az Újbuda Ezüstkar tagja
Lassan 5 éve éneklünk együtt, az Újbuda Ezüstkar, 37-en hatvan feletti nők és férfiak. Hetente egyszer másfél órás próba az Albertfalvi Közösségi Házban, vagy fellépés előtt további próbák Nyugdíjas Otthonban, nyáron parkban, kertben, egyhetes táborban. Szeretjük, fontos számunkra.
Márciusban a koronavírus járvány megjelenésekor a XI. kerületi Önkormányzat az elsők között állította le – védelmünk érdekében – a 60+ programjait és zárta be a Közösségi Házakat, Nyugdíjas Otthonokat. Első gondolatunk, hogy sebaj, megoldjuk a próbát lakásban, volt már rá példa. De most összegyűlni se célszerű ennyi embernek. Akkor elmarad a márciusi templomi fellépésünk? Pedig nagyon készültünk rá. Az áprilisi kiállítás megnyitó, a májusi és júniusi fellépéseink a közösségi házakban, a Tolcsvára tervezett több napos programunk, Békéscsabán közös éneklés a Chopin kórussal… ez is elmarad? Mese nincs, nem állhatunk le. Persze mind elmaradt.
Szerencsénkre egyik kórustagunk ért a számítógéphez, az informatikához, így hamarosan talált online megoldási lehetőséget a próbáinkra. Levelezési listánkon megtudjuk, hogy mikor, mit kell csinálni. Elismerésre méltó az a türelem, amivel kórustársunknak ezt sikerült mindenkivel megértetnie. Néhány kattintás az adott időben és látjuk, halljuk egymást! Mint utólag kiderült egy időben legfeljebb tízen, a többiek azt hitték, ők a bénák a belépéshez. A hangzavar bábeli, de örülünk egymásnak. Lassan megtanuljuk, hogy mindent kikapcsolunk a lakásban (mobil, telefon, rádió, TV, családtagok, saját mikrofon) és a kórusvezető mondja meg, hogy mikor, ki kapcsolhatja vissza a saját mikrofonját. Ha egyszerre csak egy hang szól, akkor minden rendben van. De ez egy kórus…
Végül 26-an rendszeresen részt veszünk a próbákon. A kórusvezető a heti egy próbához beosztja a kórustagokat: napi 5-6 ember másfél órára. Neki sok, de nem panaszkodik, nekünk kevés, de mi se panaszkodunk! Délutánra szervezünk egy csevegő programot, hogy akinek ideje és kedve van, az beszélgethessen is a kórustársakkal.
A másfél órás próba szokás szerint beénekléssel kezdődik, artikulációs gyakorlatokkal, nyelvtörőkkel folytatódik. A kórusvezető indít, a szájmozgását mindenkinek látjuk, egyenként visszakapcsolt mikrofonokkal sorban halljuk is egymást, közben mindenki más is gyakorolhat, ha levette a hangját. 60 felett mindez nem könnyű. Közben jelentkezéssel mindig van lehetőség szólni, ha valakinek valami nem megy, akkor ő több időt, esetleg külön próbalehetőséget kap. Így folytatódik ez a dalokkal is. Egyenként éneklünk szép sorban, ha nem nyomkodjuk össze-vissza a mikrofonokat. Kánonnál visszajelezzük, hogy sikerült-e időben belépni, egyszerre befejezni. Hihetetlen koncentrálást igényel! Ha kívülről megy az ének, akkor könnyebb annak a száját figyelni és vele együtt énekelni, akinek éppen hallani is lehet a hangját.
Aztán jön a többszólamúság. A gyakorlat azt igazolta, hogy az online módszer új dalok tanulására nagyon alkalmas. A kórusvezető az „informatikusunk” segítségével felénekli szólamonként a dallamot, amit a Drive-on mindenki számára elérhetővé tesz. A kotta online érkezik, kinyomtatja aki tudja, aki még ügyesebb, az nézi közben a képernyőjén, vagy az okos telefonján és megkapjuk a házi feladatot, hogy kinek melyik napra, melyik dal melyik „strófáját” illik megtanulni. És lelkesen gyakoroljuk, mert csak így van értelme. Így felsőbb osztályba léphetünk, ami azt jelenti, hogy már szólamonként próbálunk és amikor megy, akkor úgy éneklünk két szólamban, hogy egy valaki énekli a szopránt, mindenki más kikapcsolt mikrofonnal a saját szólamát, pl. szopránt, mezzot, vagy altot, aztán fordítva. A végén visszajelezhetünk, hogy ment-e, hol van gond és így javítgatunk.
Akinek könnyebben megy, az felajánlja, hogy telefonon, vagy interneten hangszerrel gyakorol azzal, akinek szüksége van segítségre. „Segédtanítóink” besegítésével elképesztő látnunk a bátortalanabbak fejlődését! Hihetetlen örömet okoz, hogy egyenként is hallhatjuk most egymás hangját, látjuk, hogy másnak se könnyebb. Az adott napra „meghívottakon” kívül tízes létszámig bárki bekapcsolódhat, csak hogy hallgassa, lássa a többieket, és ezt többnyire ki is használjuk.
Tudunk azokról is, akiknek nincs online lehetőségük. Ha valaki néha elfelejti a próba idejét, azonnal kapja a telefont, hogy minden rendben van-e.
Működik a citera kíséretünk is, örömmel ismételjük a népdalainkat. Az elmúlt két hónapban tanultunk egy 4 szólamú Bortriansky művet, kétszólamú Schubert művet, kétszólamú „sváb” dalt (7 strófa), quodlibetet (5 dallam), kétszólamú francia népdalfeldolgozást, négy gregoriánt többek között (utóbbiból hármat még csak a kórustagok egy része gyakorolja).
Kóruspróbáink nemcsak felkészítenek a jövőre, de enyhítik magányunkat, elviselhetővé teszik a bezártságot és megváltoztatják az egész család életét. Mert első a kóruspróba! Kivétel csak az otthon dolgozó családtag, vagy a tanuló unoka. És dalainkat már a családtagok is fújják…
Fotó: Ludvig Zsóka