Fülöp-szigeteki együttes nyerte a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny Nagydíját

Augusztus 1-4. között 29. alkalommal, immár megújult formában rendezték meg a debreceni Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenyt. Az idei megmérettetés nagydíjas versenyén négy kórus vehetett részt, melynek eredményeként a fülöp-szigeteki Imusicapella érdemelte ki a rangos elismerést.

A 29. Bartók Béla Nemzetközi Kórusversenye nagydíjas együttese

Az 1961-ben alapított Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny (BBCC) a világ egyik legrangosabb
zenei versenye. A főszervező Kodály Filharmónia Debrecen szakmai partnere a világ
legnagyobb ifjúsági zenei szervezetének magyarországi képviselete, a Jeunesses Musicales
Hungary, a verseny művészeti bizottságának elnöke Kocsis-Holper Zoltán, tagjai Török Ágnes és Nemes József voltak.

A verseny és fesztivál augusztus 1-jén, a már évtizedes hagyományokkal bíró felvonulással vette kezdetét, a hivatalos megnyitóra pedig a debreceni Református Nagytemplomban került sor. A kórusok gyermek és ifjúsági, egyházi és szabad kategóriákban léptek a nemzetközi zsűri elé a Kölcsey Központ Bálteremében, illetve a Szent Anna-templomban. A verseny valamennyi fordulója visszanézhető a rendezvény hivatalos honlapján.

A Lorenzo Donati által vezetett nemzetközi zsűri – melynek tagjai: Bernie Sherlock, a Dublini Művészeti Egyetem tanára, karnagy, Jānis Ozols, a Nemzetközi Balti-tenger Kórusverseny művészeti vezetője, karnagy, Dr. Betsy Cook Weber, a Houston Egyetem professzora, a 2018-as Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny nagydíjas kórusának karnagya, és Kutrik Bence, Artisjus-díjas zeneszerző voltak – a következő díjakat adta ki:

(B) kategória
Gyermek és ifjúsági kategória
○ 82 pont / ezüst diploma / Ss. Cyril & Methodios Choir of Thessaloniki, karnagy: Elpida Tsami
○ 88 pont / arany diploma és a kategória győztese: Joint Chorus Group of Toyama High School and Toyama Higashi High School, karnagyok: Yuko Kotsubo és Tomomi Hirai

Szabad kategória
○ 80 pont / ezüst diploma / Ensemble Coraux, karnagy: Caroline Voyat
○ 85 pont / arany diploma és a kategória győztese: Ad Libitum Kórus, karnagy: Pethőné Kővári Andrea

Egyházi zene kategória
○ 77 pont / bronz diploma / Gruppo Polifonico „Claudio Monteverdi”, karnagy: Barbara di Bert
○ 84 pont / ezüst diploma és a kategória győztese / Ensemble Coraux, karnagy: Caroline Voyat

(A) kategória
Gyermek és ifjúsági kategória
○ 84 pont / II. helyezés / Kodály Zoltán Ifjúsági Vegyeskar, karnagy: Vasné Katona Adrienne

Szabad kategória
○ 82 pont / IV. helyezés / Cor Jove Amics de la Unió, karnagy: Marta Dosaiguas
○ 87 pont / III. helyezés / Imusicapella, karnagy: Tristan Caliston Ignacio
○ 88 pont / II. helyezés / Arcova Vocal Ensemble, karnagy: Caroline Voyat
○ 90 pont / I. helyezés / Los Cantantes de Manila, karnagy: Darwin Vargas

Egyházi zene kategória
○ 85 pont / IV. helyezés / Cor Jove Amics de la Unió, karnagy: Marta Dosaiguas
○ 89 pont / III. helyezés / Arcova Vocal Ensemble, karnagy: conductor Caroline Voyat
○ 90 pont / II. helyezés / Imusicapella, karnagy: Tristan Caliston Ignacio
○ 93 pont / I. helyezés / Los Cantantes de Manila, karnagy: Darwin Vargas

Különdíjak:
● Gulyás György karnagyi díj a kiemelkedő interpretáció és a kifejező kórushangzás
elismeréseként: Joint Chorus Group of Toyama High School and Toyama Higashi High
School
● Szesztay Zsolt karnagyi különdíj: Vasné Katona Adrienne, Kodály Zoltán Ifjúsági
Vegyeskar
● A Papageno Consulting Kft. különdíja a változatos programválasztásért: Ad Libitum
Kórus, karnagy: Pethőné Kővári Andrea
● A Kontrapunkt Zeneműkiadó különdíja kortárs mű legjobb interpretációért: Arcova
Vocal Ensemble, karnagy: Caroline Voyat
● Az Editio Musica Budapest különdíját a kötelező mű legjobb előadásáért: Los
Cantantes de Manila, karnagy: Darwin Vargas
● A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége – KÓTA különdíja az
egyházzenei kategóriában elhangzott mű kiváló előadásáért: Imusicapella, karnagy:
Tristan Caliston Ignacio

Gratulálunk valamennyi díjazottnak, külön a szép sikereket elért magyar kórusoknak és karnagyaiknak!