Több éves kihagyás után április 17-én újból rendeztek Éneklő Ifjúság hangversenyt Sopronban. A kórustalálkozóra és minősítésre öt nyugat-magyarországi és egy felvidéki énekkar jelentkezett, közülük kettő a KÓTA arany minősítésével térhetett haza. A minősítéseket egy háromtagú szakmai zsűri ítélte oda. A soproni Éneklő Ifjúság hangversenyen bemutatták a „Soproni Kóruskaland” című füzetet is, ami a város kórusainak felfedezésére hívja a gyermekeket és szüleiket.
A szervező 5. Szólam Alapítvány felhívására a Győr-Moson-Sopron vármegyei Lövőről és Sopronból, a Vas vármegyei Jákról és a felvidéki Nagymegyerből jelentkeztek kórusok. A közönség széles repertoárt hallhatott a késő reneszánsztól egészen napjainkig. Többek között Bach, Mozart és Schubert művei is elhangzottak. A magyar kórusirodalomból az Éneklő Ifjúság mozgalmat 90 éve megalapító Bárdos Lajos mellett Kodály Zoltán több kórusdarabja és Vavrinecz Béla népdalfeldolgozása is felcsendült.
A KÓTA minősítését két együttes kérte. Közülük a soproni Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola vegyeskara „Arany” minősítést érdemelt. A zsűri emellett elismerő oklevelet adott ki a kórusnak Vavrinecz Béla „Széles a Balaton” című népdalszvitjének színvonalas előadásáért.
A nagymegyeri Janiga József Művészeti Alapiskola gyermekkara „Arany diplomával” minősítéssel térhetett haza a megmérettetésről, karnagyukat, Orsovics Yvette-et pedig a zsűri elismerő oklevéllel díjazta kifejező, energikus és szuggesztív vezényléséért. A többi fellépő énekkar a zsűri oklevelében részesült az eredményes szereplésért.
Az Éneklő Ifjúság soproni hangversenyén a fellépések között Tőri Csaba, a budapesti Impulzus Kreatív Zenei Műhely zenei igazgatója énekeltette a gyerekeket, és ritmusjátékokkal igyekezett oldani a megmérettetés okozta izgalmukat. A jelenlévő fiatalok abból is ízelítőt kaphattak, milyen egy felnőtt kórussal együtt énekelni: a soproni GOLDMARK Énekegyüttes saját repertoárjából adott ízelítőt, majd az énekesek a gyerekek közé állva, velük együtt is énekeltek.
Az eseményen mutatta be a szervező 5. Szólam Alapítvány a „Soproni Kóruskaland” című kiadványt. A füzet Sopron város kórusait mutatja be, és egy pecsétgyűjtő pályázat segítségével arra buzdítja a gyerekeket, hogy családjaikkal, barátaikkal minél több soproni kóruskoncertre látogassanak el.
A soproni Éneklő Ifjúság hangverseny a Pro Kultúra Sopron Nkft. társszervezésével, a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szakmai együttműködésével valósult meg.