2021. május 28-ára tervezik a szervezők Szilas Imre Abonyi miséjének előadását. A monumentális, Kodály-ihlette művet körülbelül négyszáz fős kórussal és a későbbiekben nagyzenekari átdolgozásban hallhatja majd a közönség a Rózsák terei Árpád-házi Szent Erzsébet Plébániatemplomban. A kórusok jelentkezésének meghosszabbított határideje 2020. december 31., a letölthető adatlapot a benne megjelölt emailcímre kell eljuttatni. Az érdeklődők ezen a linken tudják meghallgatni a művet, a kották pedig ide kattintva érhetőek el.
A mű 1997-ben, az első Beatmise 30 éves évfordulójára készült. Az alapvetően billentyűs hangszerekre épülő darab öt tételből áll, s a latin liturgiaszöveget zenésítette meg a szerző. Ragyogóan. Rögtön az elején, a Kyrie-ben a három verssorra három külön fúga bontakozik ki, méghozzá rock-hangszerelésben, dobbal, basszusgitárral és billentyű-szólóval. És hogy ne legyen minden olyan szokványos, még egy, a klasszikusoktól ellesett zeneszerzői bravúrral, a fúgatéma függőleges megfordításával megspékelve! Aztán folyik tovább a dallamok és ötletek áradata, ami hol Bach polifóniáját, hol a gregoriánt, hol pedig a progresszív rockzene nagyjait juttatja eszünkbe. És mégis eredeti.
A szerző bámulatos magabiztossággal olvasztja egybe a látszólag egymástól távol álló zenei stílusok jegyeit, s közben megtartja egyéni hangját, jóízűeket improvizálva elektromos orgonáján. A tételek hosszúsága és zenei kidolgozottsága szétfeszítené a liturgia kereteit, így a mű inkább koncertpódiumokon érzi jól magát – ez azonban mit sem von le értékéből. Az Abonyi mise mestermunka, és egyedülálló darab a maga nemében, hiszen bátor kísérlet az egyházzene modern és igényes újrafogalmazására.
Szilas Imre volt az egyik az elsők között, akik az egyházi zenét a 60-as években betörő beat-zenével próbálták megújítani. Fiatal kamaszként, 1967-68-ban megírt két Beatmiséje volt az egyik úttörő próbálkozás. 1972-ben rendőrségi fenyegetés miatt elhagyta az országot, és az USA-ban telepedett le, ahol folytatta zenei tanulmányait és munkásságát. Közben egyetemet végzett (filozófia és egyházzene szakon), s mostanság templomi orgonistaként működik.
A jelentkezések elfogadása után a produkcióba kerülő kórusok nyomtatott négyszólamú kottát kapnak; a darabot 2021. március 15-ig kell elsajátítani. (Természetesen a következő hónapokban a járvány aktuális alakulását figyelembe véve tervezik meg a próbarendet; ez adott esetben azzal is járhat, hogy a bemutató halasztva lesz.)
A leírás forrása itt érhető el, a bemutatóról készült további beszámolók és elemzés pedig itt olvasható. Szilas Imréről pedig ezen a linken találhatnak pár fontos cikket az érdeklődők.