Nemzetközi hírek kategória bejegyzései

Magyar kórusok sikerei a 2020-as virtuális kórusversenyeken

A 2020-as évben a legtöbb kórusversenyt vagy elhalasztották, vagy törölték. Néhány szervező viszont végül a virtuális formátum mellett döntött, és a felkért zsűritagok élő produkció helyett beküldött videófelvételeket értékeltek – a közönség pedig szintén online hallgathatta meg a résztvevő énekkarokat. Így rendezték meg nemrég a Christmas Inside fesztivált is, melyről már hírt adtunk.

 

Emellett decemberben sor került a XIV. Rimini Nemzetközi Kórusversenyre is, melyet végül szintén online lehetett követni, sőt, a járványos időkhöz igazodva „virtuális kórus” kategóriában is lehetett nevezni. Magyarországot ezúttal a debreceni Lautitia kóruscsalád képviselte Nemes József karnagy vezetésével. A Lautitia Gyermekkar a gyermekkari kategóriában 5., a Lautitia Ifjúsági Vegyeskar és a Gyermekkar egyházzenei kategóriában 6., a Lautitia Kamarakórus pedig vegyeskari kategóriában 3. helyezést ért el.

Szeretettel gratulálunk!

 

 

 

Magyar sikerek a Christmas Inside fesztiválon

A Chorus Inside International által szervezett nemzetközi online kórusfesztiválon a budapesti Madách Gimnázium Énekkara és a Budaörsi Sapszon Ferenc Kórus arany minősítést szerzett (szólót énekelt Burkus Boglárka, zongorán közreműködött Szabó Marcell). Karnagyuk, Krasznai Gáspár a verseny legjobb karnagya címet nyerte el az öttagú – olasz és orosz karnagyokból álló – bizottságtól.
Szeretettel gratulálunk az énekeseknek és karnagyuknak!

 

World Choral Day – még lehet jelentkezni!

December hónapban a Kórusok Világnapját is ünnepeljük, nemcsak a Magyar Kórusok Napját! Ahogy korábbi cikkünkben már megírtuk, 2020-ban négyféle formában is lehet csatlakozni a különleges körülmények és korlátozások között zajló eseménysorozathoz:
– hagyományos kóruskoncerttel, ahol ennek megrendezésére biztonságos lehetőség van
– virtuális (online közvetített) kóruskoncerttel
– virtuális kórusvideóval
– korábban (2019. január 1. után) felvett előadás videójával

December 12-13-án pedig érdemes ellátogatni külön is az esemény honlapjára, mert partnerszervezetük, a Musica International erre a két napra korlátozás nélkül elérhetővé teszi bárki számára óriási, 200.000 művet tartalmazó kórusrepertoárját.

World Choral Day – idén 30. alkalommal

A Kóruszene Világnapját idén harmincadik alkalommal ünnepeljük – idén természetesen a járványhelyzetre tekintettel. 2020-ban ezért négyféle formában is lehet csatlakozni a különleges körülmények és korlátozások között, egész decemberben zajló eseménysorozathoz:
– hagyományos kóruskoncerttel, ahol ennek megrendezésére biztonságos lehetőség van
– virtuális (online közvetített) kóruskoncerttel
– virtuális kórusvideóval
– korábban (2019. január 1. után) felvett előadás videójával

Bármelyik formát is választja egy énekkar, a lényeg, hogy a World Choral Day logóját megjelenítse és a produkcióban elhangozzék az erre az alkalomra készített proklamáció, melynek magyar fordítását ezúton is köszönjük Móczár Gábornak.

Jelentkezni az alábbi angol nyelvű űrlapon lehetséges.

November 1-jén rendezi éves konferenciáját az Európai Zenekari Szövetség

Az Európai Zenekari Szövetség (EOFed) 2020. november 1-jén, a járványhelyzetre tekintettel online formában rendezi meg következő konferenciáját, melyre az eofed.president@gmail.com címre írt emailben lehet jelentkezni.

A tanácskozáson szó esik majd a szövetség által szervezett Európai Zenekari Fesztiválról is, melyet 2021. májusában terveznek megtartani Plovdivban. A fesztivál jelentkezési határideje 2020. október 26. Az érdeklődők erre a linkre kattintva tájékozódhatnak angol nyelven a részletekről.