Rendezvények, felhívások hazánkban kategória bejegyzései

IV. Karvezető Mesterkurzus a Vass Lajos Kórussal

A Vasas Művészegyüttes Vass Lajos Kórusa és a kórust támogató Varázsének Alapítvány mesterkurzust szervez, melyre hallgatók és karnagyok jelentkezését várják.
A kurzuson lehetőség nyílik a tanultak azonnali kipróbálására – a kórusvezetői kompetenciák fejlesztésére, kórushangképzésre, próbák felépítésének megismerésére, módszertanára, a kórussal történő kommunikációra, repertoár- és stílusismeretre – egy nagy létszámú vegyeskarral, a kórussal való műhelymunkára, valamint a zárókoncert után a kurzust vezető tanárral történő szakmai konzultációra.
Jelentkezni a varazsenek.vasslajos@gmail.com emailcímen lehet január 15-ig, a részletek itt olvashatóak.

KÓTA – Karnagyi Klubok indultak országszerte

A KÓTA ez év októberében elindította – a szeptemberi Karnagyok Országos Találkozóján már beharangozott – új, hiánypótló országos programját, a Karnagyi Klubot.
„Végre egy hely, ahol rendszeresen beszélgetünk a szakmánkról és a benne felmerülő kérdéseinkről!”

Az országban több helyütt (Kecskemét, Székesfehérvár, Debrecen, Budapest, Sopron) megtartották már az első, sőt, valahol már a második találkozót is. A zenetanárok, karnagyok örömmel vették a KÓTA felhívását, fontosnak gondolják a rendszeres tapasztalatcserét, és ehhez jó fórumnak tartják a KÓTA Karnagyi Klubját. Az igényfelmérés során felmerült témák közül a legfontosabbak a repertoárbővítés, az utánpótlás megoldása, valamint az együttműködések, közös projektek tervezése, megvalósítása volt. A Karnagyi Klubok rendszeresen vendégül látnak majd – személyesen vagy online formában – meghívott előadókat is, akik egy-egy témát bontanak ki részletesebben. Tovább a folytatáshoz

Új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciókat vár a Magyar Zene Háza

A Magyar Zene Háza 2023. november 10-11-én megrendezi első Showcase Fesztiválját, mellyel közös helyszínt teremt a zeneipar képviselőinek és a zeneszeretőknek, hogy megismerhessék a zeneközvetítés legfrissebb és legérdekesebb hazai és nemzetközi trendjeit, jelenségeit. A Showcase célja hazai és nemzetközi jógyakorlatok bemutatása mellett a Zene Háza küldetéséhez kapcsolódó új ismeretterjesztő és élménypedagógiai produkciók létrehozásának elősegítése egy tehetségkutató mentorprogram keretében. A fesztivál keretében a győztes programok bemutatására is sor kerül.
Az ismeretterjesztő és élménypedagógiai showcase-re négy kategóriában – felnőtt és gyerekeknek szóló programokra – várjuk a beérkező anyagokat. A kétfordulós verseny során a Zene Háza zenepedagógiai csapata mentorprogram keretében támogatja a jelentkezőket, a nyertes programok pedig lehetőséget kapnak arra is, hogy a Zene Háza színpadán bemutatkozzanak. A programra a jelentkezés már megkezdődött, a jelentkezéseket június 20-ig várják a szervezők, a részleteket és a jelentkezési lapot ide kattintva lehet megismerni.

Még lehet jelentkezni a következő AVIZÓ Karvezetői Kurzusra!

A soproni Kórus Spontánusz és karnagyuk, Kocsis-Holper Zoltán immár 7. alkalommal idén is megrendezi AVIZÓ Karvezetői Kurzusát Sopronban. A többnapos kurzus lehetőséget ad, hogy a résztvevők felfedezzék a magabiztos, hatékony kommunikációs formákat a kórus előtt, valamint képessé váljanak arra, hogy művészeti koncepciójukat felépítsék, és együttesüket végigvezessék a felkészülés folyamatán. A kurzuson fejleszthetik karvezetői önbizalmukat, bővíthetik repertoárjukat.

Jelentkezési határidő
AKTÍV résztvevőknek: május 31.
PASSZÍV résztvevőknek: június 16.

Jelentkezési lap és részletes információk ide kattintva találhatók.

Tovább a folytatáshoz