2020. április hónap bejegyzései

Köszönjük, Éva néni… – Rozgonyi Éva 80. születésnapjára

Rozgonyi Éva tanárnőt, Liszt és Bartók-Pásztory-díjas karnagyot köszöntjük ma 80. születésnapján, sok ezren, tanítványai Magyarországon, a határokon túl, és távolabb: Japántól Kanadáig. Éva néni „egyenes ágon” örökölte a Kodály-i utat, mely munkásságának meghatározó eleme. Kodály Tanár úr a nemzet nagy nevelője. Ma is hatnak szavai, művei, karizmatikus személyisége. Akik szeretik, rajongással szeretik, akik az ő szellemében működnek, missziót teljesítenek, akik az ő életművét forrásnak tekintik, hivatástudattal, hittel, szeretettel dolgoznak. Kodály Zoltán olyan utat mutatott nekünk, amely a nemzet apraja-nagyját tűzbe hozza, van mondandója a legkisebbekhez és a legbölcsebb mesterekhez egyaránt. Az ő programja vezérfonalat ad egy életen keresztül, odaadó napi lelkes munkát inspirál több nemzedék óta. Mint ahogyan a Jó Hír terjed, úgy adják tovább ezt a lángot követői, tanítványai tanítványaiknak, s azok tanítványainak. Így vagyunk részesei mi, Éva néni tanítványai ennek a folyamatnak, s próbáljuk megőrizni azt a lelkületet, amely generációról generációra a kóruséneklés, a magyar kultúra és műveltség éltető, gyógyító, inspiráló közege.


Tanítványok, kórustagok emlékezései, köszöntő szavai képet adnak Éva néni életútjáról. A palóc faluból, Etesről került a híres Békés-tarhosi Énekiskolába, mely életútjában meghatározó állomás volt. Éva néni gyakran mesélt Békés-Tarhosról. Úgy képzeltem gyerekként is, hogy a tarhosi zeneintézményben egy idilli világ volt. Az ország első énekes központja, ahol Kodály álma megvalósulhatott. A Wenkheim kastély és gyönyörű parkja tele éneklő gyerekekkel, akik intenzív zenei nevelésben részesültek, szép hangokkal, harmóniákkal töltötték meg a hatalmas kertet. A nehézségek közösséggé kovácsolták a kollégista gyerekeket a háború utáni években. Óriási nosztalgiával mesélnek a Tarhoson felnőtt diákok csodálatos iskolájukról, ahonnan nagyszerű szakemberek kerültek ki, pedig csak rövid nyolc évig működhetett. Akkor záratta be a rendszer, amikorra már világhírűvé vált. Szakmai színvonalát, szellemiségét Kodály Zoltán is nagyra értékelte. Ebben a tündérkertben tanult Rozgonyi Éva kisgyerekként.
A sors összjátéka, hogy később annak az iskolának lett igazgatója, kórusvezetője, amely a Békés-tarhosi Énekiskola megszűnésekor jött létre, s az ország első ének-zenei általánosiskolájaként tartják számon: a kecskeméti Kodály Iskoláé. A tarhosi szellem és lelkiség ilyen módon átörökítődött Kecskemétre, Kodály szülővárosába.
Éva néni az iskolaalapító Nemesszeghyné Szentkirályi Mártától vette át az igazgatást, s olyan iskolát teremtett, mely a művészet, a műveltség, a jóság szigete volt. Gyermekként csak azt tudtam, hogy szeretek iskolába járni, szeretem a tanáraimat; utólag csak elképzelni tudom, milyen szívós küzdelem lehetett a háttérben a vezető részéről, hogy ilyen atmoszféra valósulhasson meg, ahol a tanárok legfőbb szívügye a gyerekek haladása volt, hivatástudattal tanították a tantárgyakat. Az ének tanárok közössége volt a szíve-lelke a tanári karnak, mely csupa nagyszerű szakemberből állt, így mi, gyerekek, minden korosztályban a legjobb kezekbe kerültünk. Éva néni kerek születésnapjához közeledve sokat gondolok mostanában a régmúltra, az együtt töltött évekre. Főként a gyerekkoromban megtapasztaltakra. És egyre inkább rájövök, hogy milyen kivételesen áldott helyzetben voltam, hogy Éva néni volt az igazgatóm, kórusvezetőm a Kodály Iskolában. Rengeteget köszönhetek neki. Visszatekintve, igazgatása alatt emberi, igaz légkör volt szeretett iskolámban. A kecskeméti Kodály Iskolában átélve a hetvenes éveket, mondhatom, hogy az akkori rendszer negatívumai kívül maradtak az iskola falain. Ebben a sok élményt adó iskolában ránk, gyerekekre személyes figyelem irányult, mely a szakmai színvonallal együtt volt jelen. Rajongásig szerettem ezt az iskolát. Ebben Éva néninek óriási szerepe volt igazgatóként. Kicsi első osztályos voltam, amikor ő lett az iskola vezetője. Számomra mindig szeretett tekintély. Úgy tudott tiszteletet parancsolóan jelen lenni köztünk, hogy ugyanakkor kedves, jóságos, szeretettel teli is volt felénk, gyerekek felé. Nem félelmet keltő tekintély volt, hanem az értékrend biztonságával, az emberség kisugárzásával a biztos pontot jelentette. Személyes figyelme kitüntetés volt. Köszönöm Éva néninek, hogy ilyen lehetett a gyerekkorom az iskolában. Máig éltet, meghatároz, eligazít.
Hetedikes koromtól 4.gimnáziumig énekelhettem Éva néni keze alatt az iskolai kórusban és a városi vegyeskarban. Nagyszerű, gyönyörű műveket énekeltünk az évek alatt. A katarzis mindennapos vendég volt a kóruspróbákon. Nagyon szerettem Éva néni próbáit. Jobbnál jobb műveket tanultunk, énekeltünk. Emlékszem a Lengyel László “Haj, régi szép magyar nép”-ére, a Jószígigézőben “Tínó-bínó jószágocskák” -at milyen szeretettel énekeltük, a “Nőjjön fű előttük” a síma, puha, harmatos pázsitot idézte, a jóságos növekedést, a Villő öreg embereit milyen bársonyos puha meleg szeretettel vette körül az alt. Milyen méltóságteljes íveket énekeltünk a Vejnemöjnenben. Nagyon szerettem Pergolesi Stabat Mater-ét. Az utolsó gimnáziumi évemben énekeltük a Kodály: Semmit ne bánkódjál -t, a Bartók: Mihálynapi köszöntőt. A művek választása nem volt véletlen, ezt fiatalon is érzékeltem. A Kodály-iskolában bekövetkezett változáskor ezek a művek hitvallások voltak arról, hogy a művészettel, hitből élő ember mivel vigasztalódik, mit teremt, mit ad át tanítványainak. Így visszagondolva, a személyes érintettség is tehette olyan szuggesztívvá Éva néni vezénylését, s a művek megszólalását. Ebben a mindennapi inspirált légkörben a gyerekkorom és ifjúkorom tele volt napi katarzissal, s ennek az igénye hajt ma is.
A Purcell: Nunc dimittis, a Magnificat, a Kodály: 114.zsoltár, Ének Szent István királyhoz, Fölszállott a páva a vegyeskari élményeim közé tartozik. Ilyen művekkel találkozni tizenévesen egyáltalán nem természetes, olyan alapokat ad az embernek, amely az egész életére hatással van. Ami nekünk természetes volt kecskeméti Kodály-iskolásként, az egyáltalán nem evidens: hogy a legmagasabb rendű művészet táplálékával nőhettünk fel kicsi korunktól kezdve, hogy a legnagyobb mesterművek legminőségibben szólalhattak meg, s ez mindennapi élményünk volt. A tiszta éneklés evidenciája biztos, hogy lelkünket is tisztogatta. A gyermekkor tisztaságához a tiszta intonáció is hozzátartozott, azóta is ezt keresem mindenhol, ahová életutam vezet. Köszönöm szépen Éva néninek, hogy mindezt lehetővé tette nekem s generációmnak.
A kecskeméti Kodály-iskola nagy gazdagságát az is adta, hogy Rozgonyi Éva néni igazgatása alatt volt a leánykar vezetője Kardos Pál. Életre szóló élményt jelentett a kórusában énekelni ötödikes-hatodikos gyerekként. Éva néni tanári, karvezetői szellemiségére talán a legnagyobb hatással ő lehetett. A miskolci Zenei Gimnáziumban volt tanára, majd életútjuk ezer szálon összefonódott, szegedi és kecskeméti működésük, közös munkájuk alatt. Kardos Pali bácsi zseniális karnagy-egyénisége, zenei és emberi megoldásai, intonációs tanítása olyan kincsesbánya, amely Rozgonyi Éva tanárnőt egész életében inspirálta. Az a zenei minőség, amely szegedi és kecskeméti kórusaiban megvalósult, gyökerében Kardos tanár úr izzó zeneiségéből, karizmatikus személyiségéből merített ihletet, tudást. Éva néni egész életében hűséges volt Kardos tanár úr szellemiségéhez.

A jubileumi születésnapra összeállított köszöntőkből, emlékezésekből egy kivételes zenepedagógus karnagy életútját látjuk kibontakozni. Életének minden színterén szeretettel, a legnagyobb megbecsüléssel emlékeznek rá: a miskolci Zenei Gimnáziumban, első munkahelyén, Szolnokon, a Zeneakadémián, a szegedi Tanárképző Főiskolán, a kecskeméti Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában és Gimnáziumban, a szegedi Konzervatóriumban, és persze kórusaiban: a szegedi Bartók Kórusban, a kecskeméti ÉZI leánykarában és a Városi Vegyeskarban, a szegedi Lauda Leánykarban és a Diapente Fiúkarban. A Magyar Kodály Társaságban, a KÓTÁ-ban és a Kardos Pál Alapítványban. Amerikai, angliai és japán Kodály-tanfolyamokon.
Köszönjük a hűséget a hithez, a magyar kultúrához, a kórusmuzsikához, Kodály Zoltán örökségéhez. A jó tanítvány annyira azonosul mesterének tanításával, személyével, hogy saját személyiségébe is beleépülnek a mester tulajdonságai. Így válik ő maga is mesterré.
Mi mind, akik a mennyei harmónia vonzásában rátaláltunk az énekkar műfajára, sejtjük, hogy ragaszkodásunk, elköteleződésünk egy magasabb rendű minőséghez visz, fellebbenti a fátylat egy másik világ valóságához. Hiszen az énekkar a menyország szimbóluma.
Köszönjük az életpéldát, tanítást Éva néninek, szeretettel köszöntjük ezen a jeles ünnepen!

Nagy Éva Vera
volt tanítvány
iskolanővér, karvezető
Marosszéki Kodály Zoltán Kórusműhely

Új időpontra kerül a 44. nemzetközi Bárdos Lajos Zenei Hetek

A vírus okozta időbeosztási gondok miatt az idei, 44. nemzetközi Bárdos Lajos Zenei Hetek kórus-koncertekből álló sorozatát 2021 tavaszára teszik át a szervezők. A programokra a szokott időpontokban, húsvét után, 2021. április 17. és  június 19. között kerül majd sor.

A Martonvásárra tervezett Beethoven koncertet ezzel együtt ez év októberében, a zeneszerző jubileumi évében szeretnék megrendezni. Amennyiben rendelkezésre állnak az új időpontok, arról a szervezők itt a KÓTA honlapján is hírt adnak.

 

Újabb fejezet a Hymnusz 175 éves történetéből

Amint arról már korábban is hírt adtunk, 10 részes sorozat indult a Magyar Kultúra Napján a Papageno komolyzenei portálon az Erkel Ferenc Társaság és a Budapesti Filharmóniai Társaság együttműködésében. A zenekar mellett a Magyar Állami Operaház Kórusa, a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar és az István Király Operakórus működik közre a felvételeken, melyek Becze Szilvia konferálásával és Gombos László zenetudós kordokumentumokon alapuló írásaival együtt válnak önálló részekké.

A sorozat második része „Babérokra nem törve…” – Ez történt a Himnusz-pályázat résztvevőivel 1844 tavaszán? címmel ide kattintva található meg a Papageno portálon.